Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Emlősök
ÁLLATTAN. 79 közé tartozik a hirhedett vámpír is, mely egyidőben csaknem mithológiai magasságra emelkedett sokak szemében. Az újvilág fölfedezése után csakhamar híre járt, hogy ott az erdőségekben óriási denevérek röpködnek, melyek az alvó embert észrevétlenül megharapják s vérét szíják. Akit a vámpír megharapott, az elvérzik menthetetlenül. Mondták, hogy a vámpír az alvó ember lábának hüvelykujját szokta megharapni, miközben szárnyaival könnyedén legyezi a megtámadottat s így — a forró trópusi éjszakában — még mélyebben elaltatja. Az első, ki a dologról ír, Gesner. Már ő korrigál- gatja a dolgot. Citálja Ancisus perjelt, aki a denevér harapását nem találta sem mérgesnek, sem veszedelmesnek. Később azonban rémesnél rémesebb hírek kerültek forgalomba s a vámpír a kegyetlen vérszomj és a gyilkos gyűlölet szimbóluma lett. Sajnos, az ifjúság kezében forgó könyvek közt még ma is találkozik olyan, mely úgy látszik a nehány száz év előtti irodalomból meríti adatait. Burmeister, Reugger, Darwin, Hensel, Kappler s mások értesítéseiből bizonyos, hogy vannak vérszívó denevérek, melyek az alvó állatot, különösen lovat, tehenet, öszvért, de magát az embert is megtámadják. Bizonyos, hogy az ejtett seb nem fáj s az alvó föl sem ébred. A seb egész kicsiny s igen felületes; a vér a bőr hajszáledényeiből jön. A seb önmagában véve nem veszedelmes, legfeljebb utólagos fertőzés teheti veszedelmessé. A vérvesztés oly csekély, hogy komolyan nem jöhet szóba. Nem igaz, hogy vérszívás közben áldozatát szárnyaival legyezné. Az állat testalkata teljesen kizárja ezt, hiszen a bőrszárny a lábakkal bokáig össze van nőve s az állat lábai mozdítása nélkül szárnyát sem mozgathatja. Reugger, Burmeister, de maga Darwin is látta,
