Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Emlősök

ÁLLATTAN. 63 minden emberfajnál mindig kékes-szürke s csak később kapja valódi színét. Ezek az adatok nemcsak a fentemlített mende­mondát cáfolják, de megdöntik azt a téves állítást is, hogy az ősember néger vagy legalább is sötétbarna bőrű volt. A felsorolt adatokból és más fejlődéstani tanul­mányokból kitűnik, hogy a fehér emberfaj az ősi törzs legegyenesebb leszármazottja, a színes fajták ebből kelet­keztek s oldalágakon fejlődtek tovább. Különböző útleírásokban olvashatjuk, hogy a néger, indián, kínai kellemetlen szagú; testének kigőzölgése kínossá teszi a vele érintkezést. Ezzel szemben az európai fehér ember szagtalan volna. Sokan egyenesen a fehér ember kiválósága jelét akarják látni ebben is. Csak arra kell utalnuk, hogy az állatok — tudja min­den vadász — nagyon is megérzik az ember közeledtét s ha szélirányban kapják a szimatot, már több száz méter­nyiről megorrontják a veszélyt. A kutya szagáról ismeri meg gazdáját. Már ez a két körülmény is mutatja, hogy a fehér embernek is van szaga, még pedig, mint minden állatfajnál, faji, nemi és egyéni szaga. Vannak emberek, kik érzik fehér embertársaik szagát. Cadet-Devaux a szimpátiát és antipátiát, mely egyes emberekkel szemben megmagyarázhatatlanul lép föl, egyenesen öntudatlan szagérzésekkel okolja. Galopin szerint a nők egyik fő vonzóereje testük szagában van. A szagnak, úgy látszik, nagy szerepe van a szerelemben, így Chimay hercegnő saját bevallása szerint épen a szagáért szeretett egy cigányba. Vannak emberek, kiknek — bár föltétlenül tiszták — mindenki által érezhető, kifejezett szaguk van. Ezt már régóta tudjuk, sőt Plutarchos már kapcsolatot keresett az egyén szaga és lelki tulajdonságai közt. Hogy a fehér emberfajnak is van szaga, azt leg­jobban más emberfajok állításai bizonyítják. Buntaro Az ő em­ber színe. Az ember szaga.

Next

/
Oldalképek
Tartalom