Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Általános rész
ÁLLATTAN. 27 Állatok életkora. Az állatok életkoráról sokféle hibás nézetet hallani. Az élet hosszúságának kérdése mindenkor foglalkoztatta az embereket s a biológia e rendkívül bonyolult problémája sok oly hipotézis keletkezésére adott alkalmat, melyek nagy népszerűségre tettek szert, s ha tudományos körökben elvesztették is hitelüket, laikusok körében szilárdul állanak. A legrégibb ily felfogások egyike, melynek keletkezése még Aristoteles előtti időkre esik, hogy minél nagyobb az állat, annál tovább él, és fordítva. Felületes szemlélődés igazolni látszik azt az állítást, mert tényleg, míg a cethal meg az elefánt néhány száz évig könnyen elélnek, addig a ló és medve 40—50, oroszlán 35, vaddisznó 25, juh 15, róka 14, nyúl 10, egér 6 éves korban szokott végelgyengülés áldozata lenni. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a 6 évig élő mókusnál nem nagyobb súlyú holló elélhet 100—150 évig, s egy ölkönyi tengeri anemone teljes erőben érhet 40—50 évet, kitűnik, hogy a fönti állítás mendemonda. Ugyanez a sors éri azt a fölfogást, mely szerint az állatok életkora fejlődésük idejétől függ. Minél hosszabb idő kell ahhoz, hogy valamely állat anyányi legyen, annál hosszabb az élettartam. A 24 éves elefánt még gyerek, a 7—8 hónapos egér teljes fejlettségű. Ez a nézet valamikor igen elterjedt volt. Cardanus is írja 1546-ban : »Qui tarde crescunt, sunt diuturnioris vitae.« (»Mi lassan nő, sokáig él«). Flourens oly állandónak látta a fejlődés ideje és életkor közötti kapcsolatot, hogy az arányt is megállapíthatónak vélte, az életkort a fejlődés tartama ötszörösének mondva. Valami igazság van a dologban, de általános érvényű a tétel nem lehet. Sok hal, csúszómászó, madár, néhány év alatt érett, s mégis 100 évnél tovább él, s viszont a
