Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

l6 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.

hogy az élőlények alakja szakadatlan, lassú alakulásban van.

A paläzoos-kor ős csúszó mászóinak néhány utóda a" jura-korszakban már madár, a négyujjú őslóból a mai paripa alakult, s ki tudná megmondani, hogy a mai állat- és növényvilágból mi lesz a jövő geológiai korszakában.

Sok esetben szemünk előtt látjuk a fajok átalakulását. Nem lehet fölsorolni azt a rengeteg példát, amit eddig összegyűjtöttek. Gondoljunk csak az állattenyésztők és kertészek keze alatt támadt új fajokra, vagy gondoljunk Dreyer tanulmányaira, melyben kimutatta, hogy a mikroszkópi kicsi Peneroplis oly sokféle alakban jelenik meg szemünk előtt, hogy az ember által alkotott fajhatárokat egyszerűen nevetségesekké teszi. Változtatja alakját akár minden ivadékban, vagyis a jelenség olyan, mintha az akácfa magjából rózsabokor nőne, vagy Nubia párducának gyáva nyúl volna a fia.

Az ember Mendemonda tehát, hogy a fajok állandóak ; nem áll, a majom- hogy a teremtés óta nem változott a föld élővilága.

tói szar- De ha a fajok egymásból keletkeznek, az ember mazik. t J .

faja sem képezhet kivételt. Az embernek is kétségtelenül más, talán régen kihalt fajú állattól kell származnia, mely még nem volt ember.

És ezzel körülbelül elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, melyből a tárgyalt mendemonda is fakadt. Mely állatfaj az ember őse, mitől származik az ember ?

Nem szenvedhet kétséget, hogy a majmok a legközelebbi rokonaink. Az emberszabású majmok nemcsak összehasonlítóbonctani szempontból mutatnak feltűnő hasonlóságokat, hanem vérük is a mienkkel teljesen azonosnak mondható, pedig az a faj rokonság egyik legérzékenyebb mértéke. A régiek és a trópusi vidékek primitív népei az emberszabású majmokat embereknek tekintik.