Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Orvostan

ORVOSXAN.

23I

mondták. Cajus Caligula vérengző vad természetének az lett volna az eredete, hogy dajkája emlőjét szoptatás előtt vérrel kente be. Antik hősök gyermekeiket — legalább így írják, — oroszlánvérrel táplálták. Romulus és Remus kiváló tulajdonságaikat részben a farkasdajka tejével szívták magukba. Az az ősrégi, a történelem előtti időkbe nyúló szokás, hogy a dajkát valósággal szülő módjára tisztelik, becsülik, talán szintén ebben a mendemondában leli magyarázatát.

Egy középkori elbeszélésben (Roman des sept sages) a szerző panaszkodik, hogy előkelő családok nem rangjukhoz illő dajkát fogadnak, s így rontják a valódi nemes vért.

Mindenkor, még ma is, nagy áruk s nagy kelendőségük volt a farkastejen nevelt kutyáknak.

Mai tudásunk szerint a tej abszolúte nem lehet hordozója s átültető je lelki tulajdonságoknak. Igaz ugyan, hogy a szoptató nő tejelválasztására lelki életének hatása van, de ebben nincs semmi különös, hiszen hatással van ez minden mirígymüködésre. Megesik, hogy nagy lelki izgalmak után az anyának kiapad a teje, vagy oly módon változik, hogy a csecsemőnél hasmenést, nyűgös- séget idéz elő, de lelki tulajdonságok átviteléről szó sincs.

Hogy lelki tulajdonságok a táplálkozással átvihetők, azt az egész földkerekségen ősidőktől vallja a nép, ami annál csudálatosabb, mert ez a felfogás nincs teljesen összhangzásban a test és lélek dualizmusáról alkotott fölfogással. Mint látni fogjuk, igen sokak szerint a szív az érzelmek, az agyvelő a gondolat s a vér a lélek székhelye. Érthető, hogy a nép úgy okoskodik, miszerint aki sok agyvelőt eszik, az okos lesz, aki vakmerő állat vérét vagy szívét fogyasztja, az bátor és erőslelkű lesz, és így tovább.

Már a görögök előszeretettel fogyasztották az oroszlánszívet, azon hiszemben, hogy ettől bátrak lesz-