Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Orvostan
szörnyű kínok között hirtelen összeroskad, száján vagy orrán, kezén kékes lángok csapnak elő, s esetleg egész teste lángba borul. A nép körében sok helyen csak a kifejezés tartotta fönn magát, s a hirtelen beálló, nagy szívgyöngeséggel járó holtrészegséget mondják úgy, hogy »meggyulladt benne a pálinka«. Gyógyszerül csaknem mindenütt az egész országban az emberi vizeletet használják. Ez a kifejezés, s az egész mendemonda egy régen nagyjelentőségű hitnek a maradványa. Az elmúlt évszázadokban egész komolyan lehetségesnek tartották, hogy az emberi test magától kigyúlhat; később csak azt emlegették, hogy a pálinka az emberben magától lángra lobbanhat, vagy legalább is hogy a részeges ember, »kinek minden porcikája teleivódott szesszel«, a legkisebb lángtól meggyulladhat. Leírták, hogy a bepálinkázott ember szeszszagú lehelete a kályha füzétől, vagy a pipában levő parázstól lángot vetett, s a tűz becsapva a szájon át a gyomorba, az egész testet nehány pillanat alatt elhamvasztotta. A szesznek, illetőleg a testnek magától való meg- gyulladását olyanféle folyamatnak gondolták, mint mikor a kőszénrakás magától kigyullad. Különösen Franciaországban észlelték sokszor az emberi testnek önmagától elégését, a combustio spon- taneát. A legelső esetet 1725-ben írták le. A sok száz följegyzett eset tanulmányozásából kitűnik, hogy az »önelégés« — ez volt régebbi magyar tudományos neve — gyakoribb nőknél mint férfiaknál, gyakoribb télen mint nyáron, gyakoribb akut részegségben mint józan állapotban. Kályha vagy lámpa közelsége csaknem mindenkor kimutatható. Már ez adatokból is valószínűvé lesz, legalább az elfogulatlan előtt, hogy a legtöbb ilyen eset közönséges elégés, melynél a tűzzel vigyázatlanul bánó részeg ember napjainkban is sokszor 222 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.
