Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Madarak
ÁLLATTAN. I27 iránti szeretetben sem ád mintát. Míg más madár gyakran utolsó lehelletéig védi fészkét s a legnagyobb veszedelemben sem hagyja el, addig a galamb bizony már csekély háborgatásra is megfeledkezik kötelességeiről és sorsukra bízza tojásait vagy fiókáit. A galamb természetének hibás megítélése bizonyára még sokáig élni fog, hiszen a lírai versek 50%-a megemlékezik a galambról és a halhatatlan könyv, a biblia is előszeretettel használja hasonlataiban a galambot. Süketfaj d. A név hibás értésén alapuló mendemonda a süketfaj dot teljesen süketnek tartja. Ez téves. A süketfajd rendes körülmények között kitünően hall, csak dürgés- kor, szerelmi mámorában veszti el hallóképességét. Sokan eddig egész helyesen tudják a dolgot, de abba a tévedésbe esnek, hogy a süketséget lelki süketségnek tartják. Ez igen megbocsátható tévedés, hiszen még néhány évtized előtt ez a nézet volt az elfogadott; Brehm, Gadamer és mások egyértelműen ezt vallották. Újabban a vadászok, erdészek és természetvizsgálók megegyeznek abban, hogy a süketfaj d dürgése közben tényleg süket, még pedig nem lelki süketségről, de valóságos nemhallásról van szó, vagyis maga a hallószerv válik képtelenné a hanghullámok felfogására. A legelfogadottabb Wurm nézete, aki kimutatta, hogy a süketfajd hallójáratában, a hátsó falon, egy nagy redő van, mely ha vérrel megtelik, annyira megduzzad, hogy az egész hallójáratot kitölti. Mikor az állatnak fejébe száll a vér, azonnal süket lesz. Állítólag az alsó állkapocs hátsó csontnyujtványa is olyan, hogy mikor az állat csőrét kinyitja, a hallójáratot összenyomja. A süketség létrejötte, mint látjuk, még több részletében vita tárgya, de az bebizonyítottnak tekinthető, hogy nem lelki süketségről, de igazi süketségről van szó. Süketsége.
