Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Emlősök
lövi s megjegyzi, hogy e lövöldözés különös, ijesztő zaj kíséretében történik. Plinius szerint tüskéit bőrének feszítésével löki az őt üldöző kutya szájába, sőt még messzebb is. Hogy tüskéi mérgesek volnának, nem említi. Oppianus ezeket írja: »A tövises disznók megrettentő külsejű és igen veszedelmes állatok. Ha üldöztetnek, szélsebesen iramodnak el, de mégsem harciatlanul, mert halálthozó töviseiket az ellenre lövik. A vadásznak tehát nem szabad kutyáját rábocsátani, hanem csellel kell őt kézrekerítenie.« Gessner úgy mondja el a dolgot, hogy az üldözött tövises disznó bizonyos hangot ad, mire társai mind összefutnak és töviseiket a kutyára és vadászra lövik. »Ist auch seiner Schüssen gantz unnd gar gewüss.« Hogy mennyire túlozták a dolgokat, azt legjobban bizonyítja Azara leírása, ki a mexikói tövises disznóról azt írja, hogy a tövisek, ha az ember bőrébe érnek, bármily kis sebet okoztak volna is, maguktól egyre mélyebbre fúródnak, míg a test túlsó felén újra ki nem bújnak. Azara persze tudja, hogy ez mese. E mendemonda keletkezésére az adhatott okot, hogy ez az állat, miként az állatkertben láthatjuk, ha ingerük, vagy sarokba szorítják, 30—40 cm. hosszú s jókora tollvastagságú tüskéit a rájok tapadó bőrizmokkal felberzeszti és hevesen megrázza, ami bizonyos zörejjel jár, miközben egynéhány tövis esetleg kihull; közben lábaival is dobbant. Ezt a dobbantást és a tüskék ilyetén zörgetését említette Aristoteles. Ezeket mondja már igen helyesen Földi is. A tövis tisztán védő szerszám, támadásra soha nem szolgál. Mérgessége légből kapott mese. Tengeri malac. A tengeri malacról többen azt tartják, hogy vagy fehér vagy háromszínű (fehér, sárga, fekete), de kétΙθ8 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.
