Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Emlősök
ÁLLATTAN. IO3 tek. 130 koporsóból álló temetési menetet feltétlenül megszámoltak s innen a szám határozottsága. És most jön a patkányos ember. Az ilyen nagy csapást mindenkor megörökítették. A XIV. század elején igen szokásosak voltak a »Totentanz« képek, melyeken egy furulyázó csontvázat, a halált, emberek táncolják körül; ilyen pl. a lübecki Mária-templom 1312-ből származó képe. A hamelni esetet is úgy ábrázolták, hogy furulyázó, tarka ruhás (mert üvegfestmény) embert, a halált, követik a gyerekek. Ugyanebben az időben felújították azt az asszírok, egyiptomiak s más ókori népeknél dívó szokást, hogy a járványt és pestist, vagy mint jól magyarul mondják : a mirigyet, egérrel szimbolizálják. A középkorból ennek igen sok példája van. Nagyon valószínű, hogy azon a bizonyos üvegfestményen a furulyás alak kezében vagy körülötte egerek voltak ábrázolva. Ezt a képet később nem értette a nép s kitalálta a patkányfogó furulyás meséjét. Nem egy mithosz keletkezik így még napjainkban is. Elég, ha a balatoni kecskekörmök vagy a Szt. László pénze legendáira utalunk. íme, hova vezetnek a fent említett kis mendemonda történetének a szálai. A vándorpatkányt (Mus decumanus Pall.), mint Patká- fontos, közönséges állatot minden iskolakönyv részlete- ny°k van- sen ismerteti. Ezek révén került egy nagy tévedés is a köztudatba. Mindnyájan úgy tanultuk, hogy Európa régi, századok óta honos patkánya a házi patkány (Mus rattus L.), melyet azonban a vándorpatkány újabban teljes kiszorítással fenyeget. A kétféle patkány csak kivételesen él meg egy helyen ; az erősebb, nagyobb és ügyesebb vándorpatkány mindenünnen kiveri a házi patkányt, úgy hogy ez utóbbi sok helyen már ritkaság számba megy.
