Bugát Pál: Sebészség, mellyet előadási kézikönyvül kiadott Dr. Chelius M. J. 1. (Buda, 1836)

Első osztály. Gyuladás - Első szakasz. Gyuladás átalánosan

I. SZAKASZ GYULADÁS ÁT ALÁNOS AN 43 nyomás, mint inkább mozgások által öregbedő, a’ melegség szembetűnő, a’ daganat a’ szenvedő taghoz közeleső részek különbsége szerint majd keményebb majd lágyabb , a7 vö­rösség csekély, ollykor alig tapasztalható , de gyakorta ter­jedt. Kimenetelei: oszlódás, áttétel, csontgumós heged- menyek, fene, és fekélyedés, melly csak a’ rostokat egy­mással öszvefoglaló sejtszövetben helyződik, és melly ál­tal a’ rostos képeletek réteges lcserepedzése eszközöltetik. Az üterek hártyáinak gyuladása vagy el lévén közön­ségesen terjedve erős szivdobogással ’s érveréssel, ’s nagy lázzal jár, vagy csak egy részt foglal el, midőn a’ tüne­mények többnyire homályosak. Az literek részintes forró gyuladása többnyire öszvenövésbe mén által; a’ korcsve- gyületü betegségen alapodott idült pedig megvastagodás- sal, föllazulással, fekélyedéssel, mészféle gyurma letéte­lével végződik, melly által nem ritkán az ütdagok táma­dása kap létre. A' vérerei: gyuladása ha részintes , csalt a’ gyuladás átalános kórjeleivel külölközik, de ha tovább terjeszke­dik , sött a’ nagyobb vérértörzsökökre veti magát, a’kor nevezetes tünemények u. m. igen sebes érverés, tetem­súly, nyugtalanság, félrebeszéd. ’stb. jelennek meg. Okai többnyire külső erőszakok; kimenetelei pedig 1.) a’ vér­érhártyáinak megvastagodása 2) vérpangások, és vérhege- dékek , 3.) a’ hegedékeny nyirknak kiizzadása, és éröböl- enyészet, 4.) érverő-daganat képlődése, 5.) genyedése, és fekélyedése a’ vérér falainak, mellyliöz pukkadás jár, és 6.) csontosodás. A’ szívó edényekben a’ gyuladás vagy külső ártal­makra ’stb. vagy az általok fölszitt beteges anyagok izga­tása után következik , és a’ szenvedő érnek egész a’ leg­közelebbik mirigyig terjedő fájdalmas vörös daganata áltaL nyilatkoztatja magat. Közönséges kimenetele az oszlódás. Az idegek vagy inkább hüvelyeik gyuladása nem rit­ka tünemény. Mivel az idegek kévés tápláló edényekkel birnak, azért is a* gyuladás tüneményei, a’ melegség, vörösség, daganat, szinte csak csekélyek lehetnek, és hangya-mászás érzésével, tompasággal, gyakrabban erős , szúró, az idegek lefolyása szerint lövellő , magát rohamok­ként mutató berzéczes elpattanással járó fájdalmakkal kez­dődik, melly ekhöz lázmozgások, görcsök, és rángásolc kapcsolkodnak. — A’ gyuladás idült, vagy forró lefolyású lehet. Az elsőt az ideges ülzsdbdndl, és más ideges fáj­dalmaknál, a’ másikot pedig a’dermenetnél, a’víziszony­nál ’stb. tapasztalhatjuk. Vizsgálat közben az ideg- hüvelyt vörösödve és dagadva találjuk az idegvelő ollykor olvadt, mint egy fenés, az ideghüvelyben gya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom