Charcot J. M.: Előadások az idegrendszer betegségeiről - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 27. (Budapest, 1875)
Második előadás. Idegsértésekre következő táplálati zavarok (folytatás) - Izombántalmak. Gerinczagy sértéseire következő táplálati zavarok
42 Erb, Ziemesen stb. kísérletei. záláshoz folyamodunk. Ilyenkor az ideg* felépülésénél az izgathatóság visszatérte igen lassú a központi végre nézve; ellenben gyors a kor- nyi végre. Ha a sértés könnyű, a villamos izgathatóság a központi vég felé hamar visszatér. Létezése a környi végre tökéletesen soha sem szűnt meg-. Látják, hogy ezen első eredmények nem távolodnak érezhetően azoktól, melyeket a régi kísérletekből nyertünk, miután e kísérletek által szintén meg volt állapítva, hogy az átmetszett ideg izgathatósá- gát az első naptól fogva elveszti. Tanulmányozzuk most azon tüneteket, melyek az uj kisérletek- ben az izmok villamos vizsgálata által napfényre jöttek. Itt, uraim, az eredmények jelentékenyen eltávolodnak azoktól, minőket a régi kísérletek nyújtottak s ellenkezőleg sokban közelednek a kórtani tényékhez. Igv a faradi vizsgálat az első napoktól kezdve az összhuzékony- ság csökkenését s nehány nappal később — súlyos esetekben 5 egész 14 nap múlva — annak elvesztését derítette ki. De ez nem mind. A galvános vizsgálat szintén már az első napokban az izom-összhuzódások gyöngülését jelzi; azonban a második hét vége felé e gyöngülésre felmagasztaltság következik, mely megmarad azon egész idő alatt, mig a faradi elnyomottság tart s viszont eltűnik akkor, midőn a faradizalás hatályossá válik. Az izombántalmakat, melyek a villamos összhuzékonyság e módosulásaival felelkeznek, nagy gonddal tanulmányozta Erb; ezek sok tekintetben megérdemlik, hogy izomzsugor (cirrhose) nevet viseljenek, melyet Mantegazza ajánlott.1) E módosulások teljesen azokra emlékeztetnek, melyeket Erb jelzett arczideghüdés esetében, melyet embernél észlelt. > A közti kötszövetben mutatkoznak az első változások; az első héttől kezdve számos sejtelemek halmozódnak fel ott, a sarjadzó- szövetre emlékeztetvén, később hosszas alakot vesznek fel, eltűnnek és hullámos kötszövetnek adnak helyet. Az izomrostok csak a második hét vége felé kezdenek elváltozásokat mutatni. Ezen időszakban ki lehet már deriteni, hogy a rostok átmérője megkisebbedett; e sorvadás gyorsan halad fejlődésében. Azonban a csikozottság megmarad s a rostok sohasem mutatják a zsirszemcsés elfajulás nyomait. Ellenkezőleg a sarcolemma magvai igen jókor szaporodnak, s kis torb Lásd a jegyzéket 37. lapon.