Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Harmadik fejezet - dr. Preisich Kornél egy. m. tanár: Az egészséges és beteg gyermek
66 A legkülömbözőbb beszédzavarok a 2—4-ik életévben szokták kezdetüket venni; orvos állapítsa meg, hogy mennyiben függnek ezek össze a hallószerv hiányosságaival, vagy központi-, illetve környi idegrendszernek bántalmazottságával, vagy csak mechanikai okokra vezethetők-e vissza (orrgaratmandula, farkastorok, szájpad vagy arcizomhüdés stb.). Legtöbbször a 2-ik életévbe vezethetők vissza a szülőknek azon gyakori panaszai, hogy a gyermek nem akar enni; sok gyermeknél ezen jelenség már a szoptatási időben észlelhető. Ezek rendszerint ingerlékenyebb idegrendszerü gyermekek. Ezen fokozott igerlékenységet a szülőktől örökölték; ha most már ezen állapot mellett ezen gyermekek a szülők részéről helytelenül befolyásoltatnak, akkor a legkülömbözőbb kellemetlen tüneteket mutathatják; ezek között igen gyakori a nem enni akarás, az állandó étvágytalanság, mely undorrá is szokott fokozódni és hányással járhat. Az ilyen gyermek természetesen lassan vagy egyáltalában nem fejlődik, vérszegény, türelmetlen, hangulata csapongó. Ezen tünetcsoport nem szokott hirtelen keletkezni, lassan, észrevétlenül fejlődik, amint az ártalom lassan halmozódik. A baj úgy szokott kifejlődni, hogy a gyermek, aki egy ideig elég jól vagy legalább is tűrhetően táplálkozott, egyszerre nem akarja elfogyasztani az adagját, vagy azért, mert előzőleg talán kelleténél többet kapott, vagy mert a bélmüködésben valamelyes zavar volt, vagy más kisebb okból kifolyólag. A szülő vagy gondozó ahelyett, hogy alkalmazkodnék a gyermek étvágyához, bár a gyermek nem szívesen fogyasztja, mégis belecsempészi vagy beleerőszakolja az egész megszokott adagot; következő alkalmakkor ez ismétlődik és az anya boldog, hogy gyermeke mégis, bár unszolással, erőltetéssel, mesével, Ígérgetésekkel elfogyasztja adagját. Egy idő múlva a gyermek mindinkább kevesebbet fogyaszt és azt is kedvetlenül; az étkezés elhúzódik, a gyermek egész napon át mást nem hall, mint sopánkodást nem evése fölött. A kedvetlenül fogyasztott ételt a gyermek lassabban emészti, gyomra azt lassabban továbbítja, a gyermeknek nem tud megjönni az étvágya egyik étkezéstől a másikig, és ha ezen állapot már hosszabb idő óta húzódik, akkor ahhoz idő kell, mig a gyermek evéshez való kedvét visszanyeri. Az egészséges gyermek, ki jól volt szoktatva, nem válogatós, ha a gyermek megszokott ételét enni nem akarja, akkor ne legyen első gondolatunk az, hogy a gyermek megunta az egyformaságot, tehát pótolni kell a hiányt mással; hanem gondoljunk inkább arra, hogy a gyermek valamilyen okból étvágytalanabb, kíméljük tehát a gyomrát és beleit, adjunk neki kevesebbet és kevésbé tápláló ételt. Ha igy teszünk, úgy az eredményt hamar fogjuk tapasztalni; ugyanezen elven indul az idült étvágytalanságnak a leküzdése. Ideges szülők gyermekei, különösen az egykék szoktak szokványos étvágytalanságba esni. A gyermek előtt az ő táplálkozásáról szó ne essék, tartsuk be pontosan az étkezési időket, tehát ne kísérletezzünk éheztetéssel oly értelemben, hogy egyik vagy másik étkezést elhagyjuk, hanem étkeztessük a gyermeket naponta ötször, úgy hogy 3—4 óra szünet jusson az étkezések közé. Az étlapot úgy állítsuk össze, hogy az ételek könnyen emészthetők, Ízletesek legyenek amellett, hogy tápértékük kisebb. Csak igen szűkén szerepeljen tehát tiszta tej, tojás, hús, sajt és zsir. Fektessünk súlyt könnyű zöld főzelékfélékre, gyümölcsökre, különösen nyers formában, de csakis étkezés idejében. Megfelelő idényben zöld paprikát, hónapos retket, fejes salátát citrommal, olajjal bátran adhatunk. Soha se késztessük a gyermeket, legfeljebb az étkezés megkezdésekor. A gyermek ne tudja, hogy milyen fogásokat készítettünk részére. Értelmesebb gyermek elé ki tehetjük az órát és figyelmeztethetjük, hogy egy-egy fogás részére 5—10 percnyi időt engedélyezünk, meg is mondhatjuk, hogy csak annyit egyék, amennyi neki jól esik. Ne engedjük meg pl. azt sem, hogy főzeléket
