Boleman István dr.: A fürdőtan kézikönyve 1. (Igló, 1884)
Részletes fürdőtan - XI. Éghajlati gyógykezelés - A. Levegő
közömbös. Ha a szél meleg és nedves, meggátolhatja a szervezet viz és hőveszteségét s így lankasztólag hat reá; ha azonban a hő és nedvesség foka mérsékelt, a mint már a levegő nedvességi tartalmánál említettük, az megnyugtatólag fog hatni és az ilyen szél az egészségre csak kellemes lehet, Ellenben a hideg, nedves szél csak fokozza mind azon veszélyeket, melyeket már a nedves hideg levegőnél jeleztünk, s melyek sok betegre végzetszerüekké válhatnak. f) A levegő elektromossága. Az eddigi vizsgálatok kimutatták, hogy a levegő mindig tevőlegesen elektromos, mig a föld nemlegesen. Hogy a levegőben mindennemű elektromos folyamatok mennek végbe, elég a zivatarokra utalnunk, de hogy a levegő elektromosságának milyen befolyása van a szervezetre, az előttünk eddig egészen ismeretlen, bár feltehetjük, hogy ilyen nagyszerű kozmikus erő. mint az elektromosság, nem lehet hatás nélkül a szerves életre. g) Napfény. A Nap világitóereje szoros összefüggésben áll annak melegítő hatásával, előttünk a meleg befolyása azonban az ismertebb. De a világitó sugaraknak is nagy befolyásuk van a szerves életre, gondoljunk csak arra, hogy például a növények, kellő meleg mellett is, ha a napfényt tőlük egészen elzárjuk, elcsenéveszednek, majdnem hasonlót tapasztalhatunk az embereknél is, bár itt sokkal bonyolultabbak a viszonyok, de a napfénynek némi hatását mégsem zárhatjuk ki, mikor oly szűk völgyekben, melyekbe a napsugár alig hatol be és a hol egész házsorok állandóan árnyékban állanak, a népet elsatnyulva találjuk. Igaz, hogy rendesen a megélhetési körülmények az itt lakó embereknél sanyarúak, de mégis észlelhetjük, hogy ugyanazon munkás osztálynál, mely tehát meglehetősen azonos viszonyok között él, a napfénynek kitett helyeken lakó emberek jobban kifejlődtek, mint az árnyékban lakók. A selmeczbányai érczhegység szűk völgyeiben ilyen észleleteket naponta lehet tenni. Nagy befolyással van a napfény a kedély és szellem működésére is. Ki ne tapasztalta volna már önmagán is, hogy ködös, borongás napon mennyire le van hangolva, semmi magasabb röptű munkára sem képes. mindennapi dolgát is csak immel-ámmal végezi, mig szép, verőfényes napon mind ez máskép megy. Nehéz tehát a nap világitó erejének hatását exacte bebizonyítani, de a tapasztalatok után tagadni lehetetlen ; úgy látszik, hogy az élenyülési folyamatok sokkal erőteljesebben történnek a napfénynél, mint sötét helyeken, erre látszik utalni azon tapasztalat is. hogy baktériumok és más mikroskopicus szervezetek a napfény direkt hatása alatt nemcsak nem fejlődnek, de inkább tönkre mennek.