Bókai János dr. (szerk.): Közlemények a heveny fertőző kórokról 2. (Budapest, 1892)

IX. Szegő Kálmán dr.: Észleletek a diphtheriás fehérnye-vizelésről

134

tebbi tünetek kétségtelenné teszik, bogy eseteink közűi egynél sem volt a szó szoros értelmében vett veselob jelen, hanem csak a vizelet elválasztásnak múlékony functio zavara..

Összevonva ezen vizsgálatok eredményeit, azt véljük

hogy :

1. A fehérnyevízelés a diphtheriás betegek legnagyobb számában (közel 90!%) jelen van.

2. A fehérnyevízelés kezdete a toroki ántalom kifejlődése titán (legtöbbször az első hét vége előtt) veszi kezdetét és a helyi folyamat gyógyulását túlhaladja.

3. A fehérnve-mennyiség és a localis folyamat súlyossága közti arányosság csak az extrem (könnyű és súlyos)- esetekre nézve áll fenn. A középsúlyosságú esetek fehérnye- mennyisége oly változó határok között ingadozik, mely biztosan számokkal ki nem fejezhető. Könnyű eseteink fehérnye- mennyisége 0-l°/0-ig. súlyos eseteinké 0’60/0-tól az V és R vonal közötti távolság közepéig ingadozott.

4. A fehérnyemennyiség fellépése első idejében mutatta a legmagasabb ipiantumot. Ezentúl alászáll, utólagos szaporodást első sorban a hiidés beállta, továbbá lázas mirigylobok s a tracheotomiát vagy intubatiót követő lázas mozgalmak okozhatnak.

5. Habár prognostikai jelentőség a diphtheriás albu- minuriát illetőleg ezen észleletekből nem is vonható le, vizsgálataink alapján figyelemreméltó jelenségnek kell venni az albuminuria növekedését a diphtheria gyógyúlási időszakában, mely körülmény, egyéb kórjelek hiánya mellett, esetleg fejlődő paralysis postdiphtheriticára figyelmeztethet bennünket.

«