Bock Ernő Károly: Az egészség négy könyve (Pest, 1865)

IV. Könyv. Az ember szaporodása - Nemzés, szaporodás

Nemződés, szaporodás. 787 gos, gömbölyű, átlátszó hólyagosa létezik (a csirasejt) egy vagy több foltocskával. (Ezeket csirafoltoknak híják). A pete (tojás) megérlelödtével a csira-sejt körül, mely kissé közelebb fekszik a sárnya felszínéhez, korougalaku szemcseréteg képződik (csirako­rong, s akkor a csira sejt eltűnik. Úgy látszik felolul s a ko­ronggal egybe olvad. A gerinczes állatok petéi, amint a peténytől elválnak, csak a sárnyából, s annak hártyájából állnak az abban foglalt részekkel együtt. Ha még fehérnyéjök meg héjok is van, ezek csak későbben, mikor a peténytől már elváltak, a petejáratban (a méhkürtben) járulnak hozzá. A teljes érettségü tojások (pe­ték) elválnak a peténytől termékenyítés nélkül is, s ebben az emlősök- és embereknél sincs különbség. (Történik ez a hószám és a párzásvágy idején). — Hogy mi módon terméke­nyíti az ondó a petét, jelenleg még nincs földerítve; s azt sem tudjuk, hogy az ondószálcsák, a csirasejt és csira-foltok mivé lesz­nek. Némelyek azt vélik, hogy a termékenyítésre elég, ha az on­dószálcsák az érett petét csak érintik is (az érintési elmélet sze­rint) ; mig újabb észleletek nyomán eléggé meg van állapítva, hogy egy vagy több ondószálcsa a petébe behatol, hogy ott talán pa- ránytömecsekké feloldódjanak s végre a csira sejtjeiben szétszó­ródjanak. Az ivadék-változás, mely némely állatoknál előfordul, kü_ lönös alakját képezi a közönséges ivartalan szaporodásnak s abból áll, hogy némely állatoknál úgy az ivartalan szaporodás mint az ivaros nemződés más más lények által eszközöltetik; mig a többiek­nél úgy a nemződést mint a szaporodást ugyanazon lény eszközli és pedig vagy egyszerre vagy legalább egymásután. Az ivadékvál­tozásnál különös ivartalan példányokat különböztetnek meg a ter­mészetvizsgálók, melyek minden dalmájokat, mely nekik magok­nak nem kell, csiraszemcsék, rügjek vagy elválandó lénydarabok képzésére fordítják, (ezeket dajkáknak nevezik); mig más példá­nyai ugyanazon fajnak kizárólag ivaros úton, termékenyített peték által szaporodnak. (Ezeket nemzőknek mondják). Ezen nemzők tojásaiból oly ivadék kél ki, mely nemzőjéhez sok tekintetben nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom