Berend Miklós dr. - Preisich Kornél dr.: A gyermekgyógyászat compendiuma (Budapest, 1909)
Általános rész - III. A gyermek vizsgálata
36 Gyermek vizsgálata. A nagy ajkak belfelületén, a penis alsó felszínén, a czombhajla- tokban és a végbélnyílás körül széles függölyöket találhatunk, ritkák gyermekeknél a hegyes függölyök. Néha a végbél körül vagy a szeméremrésben oxyurisokat fedezhetünk fel, ritkábban egy-egy taenia proglottist. Azzal, hogy a végbélnyílást széjjelhuzzuk, a végbélzáró izom ellentálló képességéről kívánunk meggyőződést szerezni, ellazultsága vastagbél hurut mellett szól, az ily széttárással a , nyálkahártya állapotáról is szerezhetünk némi tudomást. A végbél előeséséről győződhetünk meg, máskor talán a végbél nyílásba jutott hosszabb kocsányit polypust fedezhetünk fel stb. Előesett végbélnek a végén tölcsérszerü behuzódás látható, mely a bél lumenét jelzi, polypuson ezt hiába keressük. de környékén mindenütt szabadon juthatunk a bélbe. Mellkas kopog- A mellkasi szervek állapotának és egymáshoz való viszonyának megismeréséhez kopogtatás és hallgatódzás utján jutunk. Mig szemlélésnél legjobb a megfigyelendő testrészszel szemben helyet foglalni, addig minden további vizsgálathoz következő elhelyeződés a legczél- szeriibb : a mezítelen gyermeket, egy takaróval fedett asztal végére fektetjük vagy ültetjük, az orvos a gyermek bal oldalán, az anya pedig, ki a vizsgálatnál segédkezet nyújt, jobb oldalt áll. A mellkasi szervek vizsgálatához a gyermeket, ha még ülni nem tud, fekve hagyjuk, szükség esetén hasára fordítjuk, külömben pedig felültetjük, kisebb gyermeknek fejét az anya két keze közé fogva rögzíttetjük, nagyobb gyermek karjait párhuzamosan lelógatjuk, a hát kopogtatásánál a fejet mérsékelten előre hajlítjuk. A kopogtatásnak felnőtteknél igénybe vett módjai: mobil, vonalas, tapintási és hallgatódzási kopogtatás a gyermekkorban is szóba jöhetnek, legfontosabb • ezek között a tapintási kopogtatás, mert a mellkasnak nagyfokú rugalmassága folytán, mely miatt már gyenge kopogtatásnál is a mellkasnak egy nagy része vagy az egész is rezgésbe jő, azon helynek megfelelő hangszinezetet nem nyerhetünk, de a resistentiából, melyet tapintási kopogtatásnál észlelni lehet, a helyes következtetések levonhatók. A kopogtatás sorrendje is olyan legyen mint felnőtteknél, de a kopogtatás intensitásában eltérés van és ezt a mellkasnak vékonysága és nagy rugalmassága teszi szükségessé, csak gyengén szabad tehát a gyermek mellkast kopogtatni. A borda közök keskenysége, plessiméter használatát megnehezíti, czélszeriibb tehát e helyett ujjat még pedig sokszor a kis ujjat használni, kopogtatáshoz kalapács vehető ig’énybe; megfelelő gyenge kopogtatásnál is igen tiszta hangot a fém végű kalapácsokkal nyerhetünk. Gyermek mellkas kopogtatásánál következőkre kell nagyon ügyelni, az izom, mely fölött kopogtatunk vagy el legyen lazítva, vagy a két oldali izomzat mérsékelt, de egyenlő fokú összehúzódásban legyen, feszülő-izomzat fölött a tüdő állapotának meg nem felelő tompult kopogtatási hangot nyerünk, ez részben oka az erőltetett sirásnál kilehelós közben tapasztalható tompult hangnak, melyet a tüdő also