Balogh Károly dr. (szerk.): A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933 (Budapest, 1933)
Dr. Szokolóczy Syllaba Béla: Műtétek hatása a fogak vitalitására
Dr. Szokolóczy Syllaba Béla szerint, tehát a praemolarisok fölött végzett műtétek alkalmával — különösen, ha a trepanációs nyílást az apexek fölött magasan végezzük — kikerülhetjük a fogak fölött alacsonyan haladó nervi alveolares posteriores et medii-t, az arteriae alveolares superiores-szel együtt, a Denker szerint végzett mütéteinknél, miután itt a trepanációs nyílás, főleg a szemfog csúcsához igen közel végezzük, feltétlenül sértjük a nervi alveolares superiores anteriorest az ide tartozó erekkel együtt. Míg tehát Caldwell-Luc műtétnél a praemolarisokat ellátó ereket és idegeket az anatómiai adottság folytán alig sérthetjük meg, addig Denker szerint a szemfogak fölött végzett műtét esetében, főleg a szemfoghoz, de a frontfogakhoz is vezető ramus anteriores laesiója kikerülhetetlen. A fogakra vonatkoztatott következmények szempontjából tehát előnybe kell helyeznünk a Caldwell-Luc műtétet. A műtét káros következményének elbírálásánál nem támaszkodhatunk egyedül az elektromos árammal szemben való vislekedésre, mert az gyakran nem elegendő hatásos inger keltésére. Bizonyítékunk erre leírt trepanációs kísérletünk, amelynél az elektromos áramra nem reagáló fog teljes érzékenységet mutatott. Talán legmegbízhatóbb vizsgáló-eszközünknek tarthatjuk a Röntgen-készüléket, amely által a fogbélelhalás következményei regisztrálhatók. Kérdés, hogy a meglévő fogak mennyiben befolyásolják műtéti indikációnk felállítását. Ezen befolyásnak annyiban van csak helye, hogy oly fogakat, amelyeknek apexe előreláthatólag a műtét területébe esik, úgy készítjük elő, miként az reszekcióknál szokásos. Bár a Denker műtétnél a szemfogak gyakran esnek áldozatul, ez a körülmény nem késztet arra, hogy a szemfogakat már előre elveszettnek tekintsük és a műtéthez előkészítsük. Ennek ellene szól az a tapasztalatunk, amely elvitathatlanul a fogbél reszisztenciájára mutat. Ezt bizonyítja a 13. sz. eset, amelynél a csúcs körüli környéküktől fosztott fogak fogbele a tizedik napon is vitális jelenségeket mutatott. A fogbél reszisztenciájának példáját műfaja. a 14. sz. eset is, ahol félév múlva az apicalis feltárás ellenére is élő fogbelet találtunk. Számításba veendő a regenerációs készség is, amelynek bekövetkezését feltételezhetjük a 15. és 16. sz. esetekben, ahol a nervus mand. lövési sérülése után az alsó fogak elektromos árammal ingerelhetők voltak, sőt a 16. sz. esetben a szöveti vizsgálat is igazolta a fogbél teljes életben maradását. Vizsgálataink eredményeként a műtét technikájára vonatkozólag azt mondhatjuk, hogy az apex környékén elsősorban a vérellátás, másodsorban az idegvezetés zavartalanságát kell biztosítanunk azzal, Jiogy műtéteink területét az élőfog csúcsától minél távolabb választjuk ki. A fogbélelhalás lehetőségét ezzel sem tudjuk azonban kizárni, miért is műtéteink után két-három évig röntgenkontrollt ajánlunk. Vizsgálataink eredményét az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. A fogbélhez vezető idegág sérülésének nem okvetlen következménye a fogbél elhalása. 2. Az ú. n. .,holt-érzés“ a paradentiumot beidegző idegágak sérülésével támad és az függetlenül jelentkezik a fogbelet ellátó ideg sé192
