Argenti Döme dr.: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan kezdő h. orvosok és művelt nemorvosok használatára 1. (Pest)

Hahnemann életrajza

<35 meg inkább azért, mivel rövid idő múlva Parisba menendő, nem tudom, mikor teremlek onnét vissza, — meglehet soha; — ezennel megsemmisítem előbbi végrendeletemet és azt kívánom határozottan, hogy halálom esetére mostani végrendeletem hajtassák végre, úgy, amint ebben gyermekeim, unokáim iránt, de egyébiránt is rendel­kezem. 1) Mindenekelőtt halhatatlan lelkemet Isten kegyelmébe aján­lom, azon biztos reményben, hogy földi sorsomnak ezen legfőbb vezetője, egykor örök üdvösségben részesítendi lelkemet. Halandó testemet szeretve tisztelt nőmre bízom teljhatalommal. Temettessen el ott és oly módon, amint neki tetszik: szigorúan hagyván meg, hogy temetésem iránt senki, még gyermekeim sem legyenek legkisebb befolyással. Ki gyermekeim közül ez ügyben avatkozni merészelne: — az, az örökségnek köteles részére szorítassék, — világosan rendelem. 2) Minden vagyonomat, mely Köthenben létező két házamon kívül 60,000 tallér, néhány igen értékes drágaság, és egyéb búto­raimból áll, gyermekeim, unokáim és a mostani házasságból remény- lendő gyermekeknek hagyományozom. E vagyonom egyenlően osz­tassák fel az alább közlendő feltételek alatt. 3) Atyai szivemen viselvén gyermekeim sorsát, már előbbi vég­rendeletemben, bizonyos föltételek alatt, minden gyermekemnek 6000 tallért ajándékoztam. Kijelentem azonban ünnepélyesen, hogy ezen ajándok-okmányokat nem tartom vissza vonhatlanoknak és azo­kat tetszésem szerint mindenkor megváltoztathatom. 4) Ha még éltemben bebizonyulna Frigyes fiam halála; ekkor leánya legyen örökösöm. Ha pedig éltemben ez is gyermek nélkül halna meg; ekkor ezen osztályrész az örökségi tömeghez csatoltassek; valamint utód nélkül elhunyt bármelyik gyermekem vagyona. 5) Köthenben 270 sz. alatt levő házamat, hozzá tartozó kertem­mel Louise és Charlotte legfiatalabb leányaimnak hagyom közös birtok gyanánt. Halálom után e birtokot teljes joggal az említett leányaimra átruházom. A 296 sz. alatti házamat és kertemet, minden idetartozóval együtt Amália leányomnak hagyományozom, ki min­denkor különös vonzalommal viseltetett irántam; meghagyom egy­szersmind, hogy osztály alkalmával e birtok be ne számíttassek örökségi illetékébe. Ha azonban Eleonora leányom Wolff férjének halálával Köthenben akarna lakni; ennek vagy egy szobát engedjen át, vagy lakbér fejében fizessen neki 20 tallért. 6) Megboldogult Ferdinand herczeg ajándékozta gyemanto kai kirakott, „F“ betűvel ékesített arany szelenczémet I rigyes fiamnak hagyom, ha él; különben pedig leánya vegye át. Megjegt - zem itt, mikép testamentomomhoz van még csatolva: több eité cs holmimat illető és egyéb ingó, A. B. C. D. E. F. G. II. betűi i'ze rint felosztandó vagyonom jegyzéke. Argenti. Hasonsz. Gyógy. I. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom