Argenti Döme dr.: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan kezdő h. orvosok és művelt nemorvosok használatára 1. (Pest)

Hahnemann életrajza

52 roszlelküleg vonják kétségbe, — ezennel bizonyítom, hogy szem betegségem 1841-ben egyedül hóm. szerek segedelmével, megbol­dogult dr. Hartung törzsorvos által gyógyíttatott meg Veroná­ban, dec. 13-án 1856. Radetzky mp.“ Dicsőségére több austriai hóm. orvosnak meg kell még itt említenem, mikép több jeles hóm. munka jelenik meg Austriában évenkint, melyek által H. tana tetemesen gazdagíttatott. Első, ki hazánkban a hóm. gyógymódot megismertette és gyakorolta, dr. Müller ezred orvos volt, kit 1820-ban Forgó pest megyei főorvos követett; Balogh Pál 1826 óta a megbol­dogult Bakody, Braun, Hanelli, Mayer szintén az elsők közé számítandók, kikhez 1856-ban meghalt lelkes barátomat dr. Attomyr t csatolom. A nemorvosi közönséget illetőleg kimond­hatom bátran, miként főrangú aristokratáink és az értelmiség na­gyobb része lelkes barátja a homoeopathiának és kivált nekik kö­szönhetni a h. gyógymód terjedését hazánkban, mely az ország minden részében ismeretes, és majdnem átalános a vágy h. orvosok után, kiknek hiányában lelkes nemorvosok emberbaráti vonzalom­ból átalános megelégedéssel foglalkoznak sok helyen e gyógymód alkalmazásával, szükség esetében. Gyöngyösön néhány nagylelkű emberbarát adományából h. kórház alapíttatott, mely 1838. nyilt meg ünnepélyesen. Életbe léptét és fentartását főleg dr. Horn ér­nék kell köszönni. E kórház most már nyilvános, az irgalmas nők ápolása alatt. 1842-ben honi. társulat is alakult hazánkban, mely a következett évben Pesten aug. 10 én tartotta első gyűlését; sajnos, hogy e társulat nyelvviszály miatt megszűnt, — hiszem azonban miként a most újra (1866) alakult hóm. egylet, erélyes kitartása által dicsőén lerovandja hazafiui és emberbaráti kötelességét. Az 1844-ki országgyűlésen mindkét ház egyhangúlag h. tanszék és klinikum felállítására szavazott, mi még egy országban sem történt. Hiszem és remélem, miként az ezen ügyben felterjesztett alázatos folyamodásunkat a jelen országgyűlés is méltányolandja. Hazánk­ban a hóm. orvosok száma csekély ugyan mindeddig, — de azért annyi tények után a szent ügynek győzelme hazánkban is már biz­tosítva van. A hely nem engedi, hogy a homoeopathiának történelmébe mélyebben ereszkedjem; nehogy lapokat töltsék be oly tárgygyal, mely mindenkit nem érdekel. Ki a homoeopathiának jelen állását akarja tudni, az szerezze meg magának dr. V. Meyer „Kalauzát“ (Hóin. Führer für Deutschland und das gesammte Ausland), melyben az austriai és német birodalomban létező 465, Olaszhon­ban 141, Franczia, 398, Angolhonban 242, Amerikában gyakorló 1500 hóm. orvos sat. neve, lakhelye, — most majd minden nyelven megjelenő h. folyóiratok, h. kórházak — és a homoeopathiának fényes terjedését bizonyító egyéb adatok közöltéinek; vagy dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom