Arányi Lajos: Orvosgyakorlati tanulmányok a mellür zsigereinek táj- és leiró bonctana köréböl némi, az orvosi rajzok célszerü elkészítésére vonatkozó útmutatással (Buda, 1865)
—=§ 8 zatik elő, vagy negativ, ez abban áll, bogy midőn az ember a mellkasban rejlő zsigerek fekvését akarja tanulmányozni, n e vágja ki a szegycsontot szokás szerint mert akkor a mellkas szétterül, mint valamely 1600-ban beköttett vastag szótárféle zömök könyv, melynek kapcsait bontjuk föl — fűrész és vésőhöz kell tehát nyúlni, s ezek segélyével kell réseket a mellkason nyitni, s arra ügyelni: hogy a szegycsont csak részletesen távolítassék el, és a markolat felső szélén, valamint a kardnyujt- ványnak is felső szélén legalább egy kis ujjnyi széles csonthidat hagyunk meg, mi által nem fog a fölnyitott mellkas szétterpedni. A megfagyasztás mindenesetre a legcélszerűbb, mert akkor mint a sajtot, vagy a sódart, úgy lehet szeletenkint a részeket egymásról lefaragni, és a bántatlan részek szét nem hullanak egymástól, de itt is kettő a fortély, mert ki langyos vizbe nem mártogatja olykor-olykor a jéggel babráló kezeit, nem sokáig győzi a munkát, mert megmerevedvén ujjai, csakhamar dolog-képtelen lesz; a másik fortély a megfagyasztott képletek metszlapjá- nak kezelését illeti, főképp ha azok nőm csupán késsel, hanem fü- részszel is bontatnak szét, — az átfürészelt váglap t. i. jeges fűrész- porral van bevonva, s úgy tünteti a finomabb képleteket elő, mintha azokat sűrű szitán vagy igen poros üvegen néznők keresztül, ezen homályt azonnal eltüntethetjük, ha langyos vizbe mártott s kissé kinyomott szivacscsal simítjuk a váglapot végig; csőszerű képleteknél, p. véredenyeknél, bárzsingnál stb., célszerű a jégcsapszerü vér, nyák s egyéb bennéket, a kutasz vésős végével kitakarítani. Ezen eljárások után gyönyörűen tanulságossá válik a metszlap, mely néhány percig megtartja merevségét, könnyen megmérhető, lerajzoltatható. A. Á talán os lei ró- és táj bonc tani adatok a szívről. 1. §. A szív az ökölhez (nevezetesen a kézháttal arcunk elejébe tartott bal öklünkhez) hasonló idomú szerv, mely terjedelmére is akkora szokott ép állapotban lenni, mint az illető embernek ökle. A szív tengéleti (vegetativ) izomrostokból áll, melyek mind- azáltal, mint az akaratbeli izomrostok, haránt csíkokat mutatnak a górcső alatt. A szívet, mint valamely kettős tömlő vagy mint valamely bélelt süveg, úgy veszi körül az ú. n. szívburok (pericardium); ezen bélelt süvegnek bélése (hogy a hasonlításnál maradjak) oda van erősen a szívhez nőve, és a szívburok zsiger-lapjának (pericardium viscerale) mondatik, a süvegnek külső lemeze pedig
