Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Függelék
3. APOR (1676—1743.) ÉS CSEREI. (1668—1756.) Altorjai báró Apor Péter született 1676 június 3-án, mint Apor János és pávai Vájná Katalin fia. Ősei az Opur nemzetségből származtatták magukat, kik Bálványos várban laktak, s mint kemény pogányok csak nagy harcok után tértek át a kereszténységre. Ezt a mondát Jókai „Bálványos vár“ c. regénye tette közismertté. Apor Péter korai árvaságra jutott, de szerencsére hatalmas védőszárnyak alá: nagybátyja, Apor István, I. Apafi Mihály idején Erdély leggazdagabb s egyik legnagyobb befolyású embere vette gondjába. Apor István (f 1704.) Csík, Gyer- gyó és Kászonszék fökirálybírája, főkormányszéki tanácsos, Erdély kincstartója, a harmincadvám főárendása, a katholikus restauráció egyik fővezére volt. Gazdagságáról több érdekes adatot közöl két unokaöccse : nagyajtai Cserei Mihály és altorjai Apor Péter. Végrendeletében csak jótékony célra 120,000 forintot, mai értékben több száz milliót hagyományozott. I. Lipót emelte gróffá. Apor István unokaöccsét, Pétert gondosan is- 7á atta s igen vallásosan neveltette. Elvégeztette vele a nagyszombati egyetemet, a theológiai jogi, históriai s filozófiai tanulmányokra fektetvén a súlyt. (1693—96.) Az ifjú a bécsi körökben is szép összeköttetéseket szerzett, s a hatalmas kőröspataki Kálnoki-családból nősült (felesége Kálnoki Borbála grófnő volt, gr. Kálnoki Sámuel alkancellár leánya). Hivatalos méltóságokra emelkedett, de mint kü- küllővármegyei főispán a Rákóczi-szabadságharc idején kurucság gyanújába keveredett, miért is Rrbutin hosszabb ideig a brassói fellegvárban őriztette. Pártfogói kiszabadították s a császár hűségére esküdvén, 1708-ban Háromszék főkirály- bírája, 1713-ban báró lett, sőt 1730-ban császári aranynyakláncot kapott. Különböző tisztjének, a határvédelemnek s egyéb országos megbízásainak élt hajlott koráig, mig szemevilágát egészen el nem vesztette. Torján s felesége kiterjedt birtokain gazdálkodott; mindig kedvelte a tudományokat. Maga is buzgón forgatta a tollat. Megmaradt latin és magyar kortörténeti müveit (L u- sus mundi, Synopsis mutationum, Metamorphosis Transylvaniae [prózai és verses földolgozásban], verseit, leveleit, végrendeleteit stb. a Magy. Tudományos Akadémia adta ki 3 kötetben, Kazinczy Gábor (1863) és Szádeczky Lajos (1903) szerkesztésében, a Magyar Történelmi Emlékek c. gyűjteményben. * Jelen kötetünkben Apor főművét, a Metamorphosis T r a n s y 1 v a n i a e-t adjuk ki újra. Ez aránylag szegény memoárirodalmunknak egyik legértékesebb emléke úgy tartalmánál, mint előadásánál fogva. Célzatát maga az eredeti cím és az „első cikkely“ jelzi. A gyökeres magyarság ősi fészkének, Erdélynek hajdani aranykorát, „régi együgyű, alázatos idejében való gazdagságát“ szembeállítja a korabeli kevély, cifra, felfordult állapotában koldusságra való változás korával, hogy „memento“-jával, a régi boldog idők emlékével intse „maradváit“, az új nemzedékeket a régi erkölcsökhöz való ragaszkodásra. (Persze rezignált és sokszor indulatos hangja elárulja, hogy ebben nem sokat bízik), öreg Apor Péter meggyőződéses konzervatív : bár munkájában jobbára csak a külsőségek változásáról számol be, ezt is abból a meggyőződésből teszi, hogy a titulusok, viselet, életmód, vígasságok, házassági, atyafisági, temetési, vallási szertartási s az egyéb társadalmi rendtartási szokások a legszorosabb összefüggésben vannak az egyén és faj egész leikével, gondolkozásával érzésével s ha azokban behódolunk az idegennek, ezekben sem maradhatunk magyarok s önállóak. Tüzes nemzeti érzésének ez a szép nyilvánulása rávilágít arra, mennyiben volt ez a császári aranyláncos méltóság minden politikai császárhűsége mellett is labanc érzésű. Igaz magyar ember volt, akárcsak Pázmány Péter, ha ennek hatalmas és aktív egyéniségéhez, országos jelentőségéhez egyáltalában nem ér is fel. Ő szükebb hazájában játszott, nem is elsőrangú szerepet. Sokat bajlódott apró-cseprő gazdasági dolgaival, családi viszályaival is, felesége nem egyező természetével, legidősebb fia félrelépésével, de minden keserve közt, mint a „familia“ hű sáfára, s istenes ember iparkodott maradvái s vallása, hazája dolgait előmozdítani. Emlékeiből minden hibája, elfogultsága ellenére is nation]