Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Ötödik czikkely. A régi erdélyiek köntösiről
volt, ilyet viseltének fő emberek, nemes emberek, az olyan tartós posztó volt, három-négy rendbeli dolmány mente is elszakadott addig az angliai posztóból a míg ebből egy rendbeli. Volt sálya nevű posztó is, az is az uraknak való volt, köz nemeseknek volt az fajlandis, közönséges landis. Mind urak, fő nemesség az köntösököt sinór helyett galanddal szegették bé, az urak ezüst, arany galandban, az nemesek selyem galandban, azután kezdék bogárhátu sujtásos ezüst arany fonalból vagy tiszta selyemből sinóroztatni köntösöket.] [Akkor minden rendbeliek jó hosszan viselték s bőven dolmányokot, mentéjeket, azért is tartott sokáig az egyszeri köntös. Az fejedelem kivált s az fejedelemasszony udvari népit inasit csak arról is megismerték, nem privatus urak cselédi, hogy az országbelieknél leghosszabb köntöst viseltének.]11) Az dolmányon nem voltak olyan sűrű gombok, azok is egy dolmányon nem voltak többek tizenkét gombnál:12) az ezüst gombot, mind aranyozva, mind fejéren, abban az időben igen viselték, az heveder-övnek hire sem volt, hanem szép selyem-övet viseltének, némelyeknek az végin máj ez volt, ezüst, aranyos csattal, pikkelyekkel, az végin meg ezüst. Nyárban penig az öreg urak matéria köntösben jártának, az vagy bibor vagy kana- vácz vagy kamuka volt, mert bársonyban az egy fejedelmen kivűl másnak járni szabad nem volt: az ifiú urak penig karban kivágott olyan foszlán horvát módra kivágva, abból kifüggött vagy skófiümmal vagy arany fonallal varrott ingeknek az újjá. Az ifjú legények penig viseltének valami gyenge matériából való inget (noha az alatt más gyolcs vagy bulya vászon ing is volt) annak újjá, méllyé, galléra czifrán meg volt varrva, rojtos kötővel, másként épen olyan volt mint az ing, csak bővebb, azt pánczél ingnek hítták. Bérlett nadrág ritka volt, de azon is az hátulsó varrásán semmi sinór nem volt, rendszerént bőrkapeza volt reá varva talpalló helyett, s némelykor úgy sétáltak török papucsban benne; az csizmája kinek sárga, kinek veres, nem fekete, azon ezüst aranyas sarkantyú vagy tiszta ezüst. Az ifjú legényeknek ugyan, mint az uraknak is hosszú mentéjek volt, rendszerént róka háttal bérelve, de az közönséges viselő mentéjeknek az alja rendszerént az horgos inokat érte. Nem vala akkor híre az krepinnek, mert ha valakinek mondottad volna krepin, s deákul tudott volna, felnyitotta volna az fülit s azt hallgatta volna, hol zörgetnek, hanem minden czifraság az mentéjeken az vitézkötés, az penig az mint kitől kitölt, kinek skófiumból, kinek ezüst arany fonalból, kinek tiszta selyemből, kinek elegyesen; némely csak egyes volt, némelyik hármas, egymás végiben, de azok már keskenyebbek voltának s kisebbek, úgy volt az mentéjekre varrva. [Viseltek]
