Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Ötödik czikkely. A régi erdélyiek köntösiről
forma jó féle gyöngygyei megrakott vagy klárissal az kitől mint tőit ki, magas csúpos hátra függő koronájok volt; az asszonyoknak és leányoknak a könyökökig feljebb ugyan bővebb ingek volt, az könyököktől fogva az kéziig sípos ránczos szoros újjá volt, inneplő pedig olyan tábla forma volt, ki arany nyal varrott, ki jó féle gyöngygyei rakott ruha volt, az melyet azon ránczos síp forma ing ujjára tettek. Keztyűjök az nagyobb rendű asszonyoknak selyemből szőtt, némelyeknek az közepin ezüst fonalból varrott vagy szőtt czifraság volt, az alább valóknak tiszta czérnából szőtt keztyűjök volt, az keztyüből az végső Ujja iziig az kezek ujjai kün voltának. Nem árulták akkor az leány okot csecsek mutogatásával, hanem ugyan az felé varrott vagy rakott gyolcs volt mint az kis ing sípján, az kivel gallér helyett az mellyit béfedte egész az torkáig, majd addig, az meddig az nyakra valójok volt; ezt igen gyermekkoromban így értem. [Igen viselték azelőtt mind az asszonyok mind az lányok, mind belső kis ingen, mind az külső ingen is sűrűn egészlen mindenütt megrakva rézből csinált igen apró, mint egy lencse szemnyi islógokot, mert az volt az nevi, úgy hogy egy ingre afféle apró islog két-három ezer is reá volt rakva s varrva; az olyan ing is a könyokiig bőv volt, azon alól a keze nyeliig szűk, azt hítták síp ujjú ingnek. Nem volt akkor ránczban szedett egész mellyű ingek az asszonyoknak, hanem az ingek elől meg volt hasítva, annak kötője volt, s úgy kötötték meg az nyakoknál, mert akkor épen az nyakokig volt fel az ingek, nem bocsátották úgy zsibvásárra*) az csecseket szemtelenül, mint az mostani asszonyok és leányok, hogy csaknem egészlen, többire félig nyakok csecsek mezítelenül úgy áll, mintha épen az férfiakot kénálnák csecsekkel.] Azonban még a fő asszonyokban is sokan nem csizmát viseltének, hanem amaz ránczos veres sarut szász módon; télben szőrből botosok volt, az kit az csizmára vagy sarura húztak, hogy az lábok meg ne fázzon. Nem vala annyi modi az fejeken, noha az menyecskék akkor is majd így jártak, mint most, de nem vala annyi táré, hanem tisztességes fátyol volt az fejeken, azt lebocsátották, hogy el igen messze vonszolódott. Mikor házoknál voltak, ugyan mentét viseltének, de útra menvén, mellyre valóra palástot vettenek fel ;7) [az téli palást penig, kinek mint volt tehetsége, úgy béreltette ki nuszttal, ki nesttel, ki petymettel, s az úri fő asszonyok mind otthon, mikor templomba mentek, vagy más búvá, mind lakadalmakban, mind temetési alkalmatossággal, palástban mentek. A palást úgy volt bérelve, mind az kinek rendi volt, mert akkor igen reá vigyáztanak kit miféle egyetmás illet meg. Nyári palástot is viseltének, az mely szintén úgy mint az téli palást, vagy sima vagy virágos bársonyból vagy bíborból volt az úri fő nemes [asszonyoknak,] !) Csereinél „szívvásárra“.
