Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Budapest)
Harmadik czikkely. Az vendégségről és ebédről és vacsoráról
nézed, mit gondolsz, miért csináltatták volt ezeket az tü eleitek? bizony nem más okból, hanem ha leejtették, aunak az cserepe is jó volt, ha hirtelen megszükültek pénzből, zálogba vetették, s mindjárt adtak pénzt zálogjára, még időre mikor az pénzt megszerezhették, kiváltották, és igy az kinek ezüst portékája volt, volt annak pénze. Lássuk, ejtsd el az üveget, valyon jó-e az cserepe? igyekezzél zálogban vetni, ha valyon ad-e valaki pénzt zálogjára? Szegény Erdély, csak ezen bolondságra ma hány ezer forintod megyen ki! Ha valaki leves étket kalánnal akart enni, az mint feljebb irám hogy az fő helyre egy vagy két kalánt tettek, onnan lekérte s evett vele, s meg visszaadta. Nem értem ugyan, de az régi emberektől hallottam, hogy azelőtt még villájok sem volt az magyaroknak külön, hanem egy vagy két villa volt az asztalnál, azt elébb s meg elébb adták, úgy vettek húst az tángyérra; az penig az embereknek az eleinél ezüstből volt, mint az kalán, az nyelire valami szép magyar sententiákot irtanak le: nékem is vagyon két vagy három ezüst villám olyan. Sőt azt írja Galeottus, ki minden nap az Mátyás király asztalánál evett, hogy Mátyás király ideiben az egy késnél egyéb asztalnál nem volt, s csudálkozik rajta, hogy mivel az magyarok mindinkább leves étkeket ettenek, s kivált sáfrányost, s mégis a Mátyás király köntösin mocsok soha legkisebb sem volt. Nem vala akkor híre a supponnak, sőt ha suppont kértél volna, talán azt gondolta volna, hogy zsúpon akarsz fekünni; minden leves az polyeka vala és káposztalé, leves disznó oldalosas. A mint most levest esznek elsőben, akkor főtt sós káposzta vala az első étek az kiből ettenek. Mikor megittasodtanak az emberek soknak énekes inasai voltának, akkor énekelni kezdettek, valami szép régi magyar dolgokról énekeltették, néha szerelem énekét is mondottanak kivált az nagy embereknek régi időben mikor mulattanak, igen kedves muzsikájok volt az török síp,4) egyszersmind az dob, akkor szép magyar nóták voltának, s azokat fútták, s annál ittak az nagyja az embereknek. A mely nótákat penig az síppal fúttának, ugyan indította az embereket mind az italra, mind a vígasságra; most talám azokot az szép magyar nótákot senki Erdélyben el sem tudná fúni. Trombitáltak is némelykor, de azt úgy fútták, mintha egy falka farkas ordított volna. Baxamétának híre sem vala, mert kivált az ki tudja, hol Baxafalva, ha mondották volna az Baxameta nótát, talám az tudta volna, hogy Baxa- falvára kell menni. Asztalról felkelvén, vagy még asztalnál ülvén is, készen volt az hegedű és duda, ottan ottan az frulya és czimbalom is; azután tánczolni kezdettek, nem ugrándoztak kecskemódon, mint most, hanem szép halkai járták, gyakorta kiáltván: három az táncz. Azután volt a lengyel változó, [holott]
