Apáthy István dr. - Boga Lajos: Általános fejlődéstan és szövettan (Kolozsvár, 1912)
Első rész - A protoblasták elhelyezkedése a coloniaindividuumban (a Metazoonban)
26 csiraleveleket alkotnak, más esetben egyáltalában nem). Vagyis a mai fejlődéstanban a barázdálódási golyók leszármazottjainak a sorozatát, tehát sejtszármazási sorozatokat igyekszünk különösen megállapítani. Hogy mennyire más a valóságban a Metazoonok nagy részének a fejlődése, mint a minőnek a régebbi fejlődéstani schemák föltették, azt legjobban kimutathatja az, hogyha egy Pióczának, pl. egy Nephelisnek fejlődése első stádiumait ismertetjük. A Nephelisben a fejlődésnek már a tizenhatsejtű stádiumán, (amikor az egész embryum csak 16 sejtből áll), meg tudjuk mondani minden egyes barázdálódási golyóról, hogy mi lesz belőle, hogy melyikből lesz az ectoderma és az entoderma, a kötőszövet, az izomzat, az egész idegrendszer, és így tovább. A Nephelis fejlődése a következőképen megy végbe: itt is, mint minden Metazoon fejlődésében, a pete először is két aequato- rialis barázda által négy, majdnem egyenlő barázdálódási golyóra oszlik, és azután egy harmadik aequatorialis irányú barázda által mindenik egy-egy nagyon kicsiny és egy-egy igen nagy barázdálódási golyóra oszlik. E nyolczsejtű stádiumon a négy nagy sejtet nevezzük inakromeronoknak, a négy kisebbet pedig mikromeronoknak. A makromeronok és mikromeronok mindig meghatározott helyzetben vannak egymással szemben, és nagyon érdekes dolog, hogy az a sík, amely a mikromeronokat két jobb és két bal oldali félre osztja, lesz a későbbi állatnak a medianus síkja, mely a jobb és a bal oldali test-félt egymástól elválasztja. Az epiblasta-polus lesz a későbbi test elülső, a hypoblasta pedig a hátulsó vége. Tehát szólhatunk egy elülső, két oldali és egy hátulsó makromeronról. Az elülső és a két oldalsó makromeron- nak semmi lényeges szerepe a továbbfejlődésben nincs. Legnagyobb szerep a hátulsó makromeronnak jut; ez még két mikromeront fűz le a már meglévő négyhez és amikor ez megtörtént, akkor a hátulsó makromeron a medianus síknak megfelelően kettéoszlik egy jobb- és egy baloldali félre, és úgy a jobb-, mint baloldali fél, azoknak az epiblasta pólushoz fordított felső harmada, lefűződik; megint aequatorialis barázda jön létre, amely elkülöníti a hátulsó makromeron jobb és bal felének felső harmadát az alsó kétharmad résztől. Amikor ez is megtörtént, akkor következik be az alulsó és a két oldalsó makromeron utolsó szereplése, t. i. mindenik lefűz még magából az epiblasta-polus felé fordított részről egy-egy sejtet.
