Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)
Erdélyi László: Az aranybulla társadalma
AZ ARANYBULLA TÁRSADALMA. 9Í ez a függetlenség szükséges is volt, hogy az ország főbírája a királlyal szemben a közszabadságok bírája lehessen. A magyarnádor ezt a függetlenséget nélkülözte mindaddig, míg a király tetszésétől kinevezett és letehető főtiszt volt, t. i. az 1439. 2. törvényig, mely szerint a nádorságot az országgyűlés választása alapján kellett betölteni s ebből következett, hogy a nádort fontos ok, törvényes vizsgálat nélkül nem lehetett letenni, mint kifejezték ezt Werbőczy nádorságának megsemmisítésekor (1526).1 Az aranybulla egyáltalán nem szánt a nádornak független alkotmányőri szerepet, hanem kötelességévé tette, mint királyi udvari legfőbb tisztnek, hogy tiszttársait ellenőrizze. Az 1231. évi aranybulla a serviensek és más elnyomottak (oppressi), szegény panaszosok védőivé a főpapokat teszi meg és följogosítja, hogy a rosszul kormányzó nádor kicserélését kérhessék a fehérvári Szent István-napi gyülekezés, kihallgatás alkalmával (1—3.). Az első aranybulla sem lehetett nagyobb bizalommal a nádor iránt,, mert hiszen Barcfia Miklós nádort megbuktatta s új nádori kormányt még nem ismer. A magyar alkotmánytörténetekben általános felfogás, mely a nádornak alkotmány őri szerepét s a köznemesek ellenálló jogát hangoztatja, oly anachronizmus, mely kétségkívül Werbőczy korából ered, mert az akkori élethosszig választott nádorok és fegyveresen gyülekező köznemesek korába illik. 2. V ár jobbágyok és serviensek. Az aranybulla bevezetésének 1231. évi megismétléséből legvilágosabban tudjuk, hogy az aranybulla szabadságai «a királyság nobilisainak, valamint inás embereinek, jobbágyainak és servienseinek» szóltak. Ebből a szétválasztásból és rangsorból következtetjük, hogy a «királyság jobbágyaim itt nem a főtisztviselőket, hanem a várjobbágyokát kell értenünk. Ezek számára csupán két cikkely van az aranybullában s azok sem egészen, hanem csak félig szólnak róluk. Az egyikben az van, hogy «a várak jobbágyai tartassanak meg a Szent István király adta szabadságukban», valamint a vendégek is eredeti szabadságukban (19). A másikban azt olvassuk, hogy «ha valamely tisztviselő jobbágy — tehát vári udvarispán, hadnagy, száznagy, 1 Szabó Dezső: Küzdelmeink a nemzeti királyságért 1505 — 1526. Bpest 1917. 215., 218., 219., 223., 225. 1.
