Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)
Ernyey József: Oroszlánkő vára és urai
128 ERNYEY JÓZSEF. Míg a vár ura oda volt, a hölgyek szívesen fogadták vendégül az utasokat ; jelen volt Csáky Ferenc, Csáky Zsigmond, özv. Drugeth Jánosné, szül. Jakussith Anna eladó leányával, más rokonok és többen a szomszéd birtokosok közül. Jakussith is meginvitálta a vár alján tanyázó urakat, de Forgáchot mellőzte. Mednyánszky János az esetről mint jelenvolt1 annyit tud, hogy F. ebéd után ráüzent J.-ra : éhen vagyok, küldjön ennivalót! mire J. — salvo honore — kurtán, de alaposan felelt. A szolga még egyszer jelentkezett F. válaszával : «Kiontom a belit J.-nak, ha kilép a kapun!» J. még ellátta a vendégeit és csak ozsonnatájban ment a kapu előtt ólálkodó Forgách elé. Találkozásuknak, szóváltásuknak közvetlen tanúja nem volt. Mire J. két lovásza leért az út első fordulójához, — körülbelül oda, hol maiglan áll a feliratnélküli kereszt — F. Ferenc már vérében hevert. Nyakán balfelől egyetlen súlyos sebből vérzett. Uruk szótlan szállt lovára és elvágtatott ; ők pedig a haldokló ifjút levitték a majorba, hol csakhamar kiszenvedett.1 2 A gyászeset hírére szétrebbent vendégek hirdették J. igazságos bosszúját. Nem volt senkinek elítélő szava a véres elégtétel miatt. Csak az asszonyok siratták F. halálát. Jakussith Im- réné, Pethe Róza, Drugeth Kata és Török Miklósné, Jakussith Zsuzsa szórtak átkot a gyilkosság értelmi szerzőjére, Jakussithné Szúnyog Katára! Ez volt a régóta gyűlölködő anya és leánya első nagyobb összetűzése. Ezúttal maga J. is bűnrészesnek tartotta Katalint s elhitte Zsuzsa vádját, hogy felesége és F. valóságos házassági szerződést kötöttek az ő halála esetére.3 Ezért lezáratta nejét s a készülő hivatalos vizsgálat elől ismét Lengyelországba távozott. A vármegye ekkor Rajcsányi Imrét, Ap- ponyi Gáspárt, Marsovszky Mihályt, Kovassóczy Jánost és Var1 Eszterg. kápt. 1648 — 49. évi tanúval], caps. XXXI. faec. 1. Nro 12. 2 Néphagyomány sem Budetinben, sem Oroszlánkőben nem beszél a szomorú történetről, a néhai várjobbágyok utódai rég elfeledték az esetet és a szereplők neveit. Csak Oroszlánkő hosszú bástyája tövén levő keresztről tud a nép valami kjsérteties történetet. A vár ura ott dobta volna le a szegény Hegedűs diákot, mert leányára vetette a szemét. Holdtöltekor most is ha'lják bús énekét, hegedűjét. Ott jár a vére nyomát viselő sziklák között, követ dobál az eime- nőkre . . . Ennyi maradt a barsi főispán emlékéből 259 év óta. 3 Eszterg. Kápt. Caps. XXIX. fasc. 9. Nro 1.
