Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 1. Szűcs Károly: A kiskunhalasi városkép alakulása 1849 és 1945 között

népesedő Felsőkisteleken pedig 560 reformátust vettek nyilvántartásba - igaz, arra az időre mindegyik határrészen többségbe kerültek a római katolikusok.119 A „bölcsőtől a koporsóig” tanyán lakás kétségtelen a szinte kizárólag katolikus jövevények, a zömmel szegedi földi családok betelepedésével vált igazán elterjedtté, tömegessé. A farmtanyák lakói lazább kapcsolatban voltak Halassal, mint a városban élő szülőkkel családi, gazdasági egységbe szerveződött tartozéktanyákon lakók. Városba járásuk job­bára a piacozásra és a vásárok napjaira szorítkozott. A várostól távoli balotai, bodoglári, debeáki tanyákról templomozni is ritkábban jártak. Bodogláron hallottuk homoki törpe- birtokosokról és tanyásokról: ,,Arra laktak a buckába ’... ”I2° Ezekre a tanyákra a telepü­lés- és társadalomnéprajz teljes joggal használja a szórványtanya meghatározást. Bodoglárról írta Gyenizse Lajos 1932-ben. „Bodoglár puszta több mint 100 éven át csak annyiban tartozott Halashoz, hogy az adót fizette, egyébként minden más gazdasági forgalma Kiskunmajsához gravitá/t, ma meg már Szánk és Prónayfalva is jussosul belőle.”'2' Ez elmondható a tajói tanyákról is, ami Kiskunmajsa közelsé­gével, erős gazdasági vonzásával magyarázható. Irodalom Bagi Gábor 2001 Kiskunhalas társadalma a redempciótól a polgári forradalomig (1745-1848). In: Kiskun­halas története 2. Szerk.: Ö. Kovács József-Szakál Aurél. Kiskunhalas, 355-388. Balogh István 1965 Az alföldi tanyás gazdálkodás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában I. Szerk. Szabó István. Bp. 429-479. Bálint Sándor 1974 Szegediek Bács-Kiskun homokján. Cumania II. Kecskemét, 411-426. Bárth János 1975 A kalocsai szállások településnéprajza. Kalocsa 1996 Szállások, falvak, városok. A magyarság települési hagyománya. Kalocsa 1999 Halasi tanyajárásaim. In: Halasi Múzeum. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 125. évfordulójára. Szerk. Szakái Aurél. Kiskunhalas, 221-228. Erdei Ferenc 1937 Futóhomok. A Duna-Tisza köze földje és népe. Atheneum, Bp. 1942 Magyar tanyák. Atheneum, Bp. Gszelmann Adám 1996 Kiskunhalas tanyai iskolái. In: Adatok Kiskunhalas történetéhez Szerk.: Szakái Aurél. Halasi Téka 18. Kiskunhalas, 177-196. 1998 Elemi oktatás Kiskunhalason. Halasi Téka 19. Kiskunhalas Gyenizse Lajos 1976 70 azaz Hetven Esztendei vissza Emlékezési Leírásai Bodoglári Gyenizse Lajosnak. Néprajzi Közlemények, XXI. évf. 7-75. Janó Ákos (szerk.) 1965 Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia I. Kiskunhalas 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom