Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 1. Szűcs Károly: A kiskunhalasi városkép alakulása 1849 és 1945 között
örökségét földvásárlással 456 holdra gyarapította. A 785. számú rekettyéi tanyát István fia (1863-1911) örökölte. Debeák és Szarkás a városnak nyugat felé legtávolabbi, kietlen homokpusztája volt. Kiosztásuk csak a tagosítás idején kezdődött, de területük nagyobbik része még osztatlan legelő maradt. A Kecelhez tartozó Polgárdi pusztával szomszédos Szarkás- ban 1879-ig mindössze 11, a nagyobb kiterjedésű Debeák pusztában 9 tanyát építettek. A puszták első foglalói: Szarkásban Deli János, Babó István, Propper József, H. Gergely, Modok József, Modok János, Vanyur József, Nagy V. Imre, Kun Sz. Sándor, ifj. Kolozsvári József; Debeákban Hirkó János, Nagy V. István, Gyenizse Sándor, László Pál, Hofmeister Illés és József, Babó Péter, Szabó Sándor, Babó Imre, Pázsit István. Többen - pl. a Babó, a Modok, a Kolozsvári, Vanyur család tagjai - módos birtokosok, akik a homokon szőlőt, gyümölcsöst is telepítettek. Inoka puszta egy része 1879-ben még osztatlan volt, de Kistelek (Csernota Jakab térképén Alsó-Kistelek) pusztán már a század első felében több redemptus-sarjnak volt tanyája. A hetvenes években a határrész legnagyobb gazdaságát Kolozsvári István és Sándor birtokolta. A hét épületből álló major a jankováczi (jánoshalmi) út közelében feküdt, mellette nagy szérüskerttel. Több térképszelvény hiánya miatt a dűlő tanyafejlődéséről nincs teljes tájékozódásunk. A 18. század közepe óta szállási épületekkel megült Alsószálláson az 1853 óta eltelt negyedszázadban nem nőtt, ellenkezőleg: hárommal csökkent a tanyák száma. Régi kutatói tapasztalat, hogy az alföldi tanyák történetében, kialakulásuktól fogva, egymás mellett volt a fejlődés, megújulás és a pusztulás, elmúlás, hiszen egyes gazdaságok tönkrementek, más családok elköltöztek vagy örökös nélkül maradtak. Az a föltűnő, hogy az időközben történt birtokmegosztások után épp azon a határrészen, ahol számos tősgyökeres, módos gazdának volt birtoka, nem épültek új tanyák. Valószínű, hogy ez a tagosításnak tulajdonítható, mivel az örökösök a kiosztott legelőkön kaphatták meg jussukat, ezért nem a családi birtokon, hanem ott építettek. Alsószálláson a korszak több módos cívise birtokolt egy vagy több tanyai gazdaságot, pl. Babó László, Bibó György, Búza Imre, Darányi Mihály, Kolozsvári István, Szalay László, Zseni Ferenc. A város közelében, a szabadkai út mellett volt Kolozsvári István egyik tanyája (5. színes ábra). A család a század közepén került a város legvagyonosabb birtokosai közé: 1855-ben Kolozsvári Sándor a legnagyobb földbirtokos,35 az 1863. évi telekkönyv viszont Kolozsvári Istvánt (az apát) tünteti fel a város első számú birtokosának, 3008 kát holddal.36 Nyolc dűlőben volt földje, ez is mutatja, hogy birtokát részletekben vásárolta. Alsószálláson kívül tanyájuk volt Bodogláron, Alsó-Kisteleken, Felsőszálláson. 1891-ben Kolozsváry-Kis István 726 Ft évi adóval 4., Kolozsváry-Kis Sándor 521 Ft adóval 8. a halasi virilisek jegyzékén.37 1895-ben Kiss István 1955 kát. hold, Kiss Sándor 1918 kát. hold birtokosa. Előbbi a birtokgyarapító Kolozsvári István fia (1847-1916), aki jogot végzett és a Függetlenségi 88
