Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben

gélve mutogatott felém, hogy a doktor milyen jól kezeli a motoros ekét. Sajnos nem sokáig tudtam ezt csinálni, mivel az ócska traktor ülése olyan rossz állapotban volt, hogy tele lettem felfekvésszerű sebekkel. Mikor ezt elmondtam a Verwalternek, ö nem szólt semmit, de mérgesen beosztott a szállításhoz. Ez sokkal nehezebb munka volt, mert a 75 kilós zsákokat vállon kellett a traktor pótkocsijára felhordani, de összeszorított fogakkal végeztem ezt is.

Ami most következett, az az előbbi munkához viszonyítva tiszta nyaralás volt. Közben beérett a paradicsom és nekünk most már nem traktorral, hanem ökrös szekéren kellett az ötven kilós nagy ládákat felrakni a stráfkocsira. Ezt már ketten csinálhattuk és így szállítottuk a paradicsomot a grussbachi állomásra. Egy ilyen rakomány felrakása, elszállítása és vagonba tétele, meg az út visszafelé éppen egy napot vett igénybe. Mi pedig szép napsütésben hol utazgattunk az ökrös szekéren, hol pedig az út melletti földeken böngésztünk. Amit szemünk ennivalót talált, azt kezünk nem hagyta ott. Naponta megrakodva almával, körtével, zöldséggel, paprikával stb. tértünk haza, a kocsit hajtó idősebb cseh ember szemet hunyt csínytevéseink felett, sohasem szólt egy szót sem. Őt is megkínáltuk a zsákmánnyal. A paradicsom leérése után az uborka került sorra. Igen nagyméretű uborkákat termesztettek és ezeket is éppen úgy kellett ökrösszekéren az állomásra hordani, mint előbb a paradicsomot. A terményeket a közelben levő znaimi konzervgyárba szállították. Csak az volt a nehézség, hogy a rendes vagonokat más célra használták a németek, nekünk pedig a használaton kívül álló, disznószállításra berendezett, két szintre osztott vagonokba kellett a súlyos ládákat görnyedve berakni. Mérgünkben aztán jól megszurkáltuk a rakományt, úgyhogy sokszor jött a hír a konzervgyárból, hogy az áru selejtes volt, elpusztult. A Verwalter dühöngött, de mi semmit sem akartunk tudni a dologról.

Egy vasárnapi napon aztán elindultunk abba az irányba, amerre a halasi zsidókat sejtettük. Ők is éppen felénk indultak; egy sűrű erdő volt közöttünk, csak néhány keskeny csapás vezetett át rajta, így nem kellett félnünk, hogy a német rendfenntartók észreveszik elcsatangolásunkat. Nagy tapasztalatcsere folyt, főleg a hazai hírekre voltunk erősen kiéhezve, de ők sem tudtak többet mint mi. Nekik aránylag jobb dolguk volt, egyrészt fiatalabbak is voltak, meg ott volt Forgács Vili,80 a volt városi főállatorvos is, aki igen sok tanácsot adott annak a gazdaságnak, ahol dolgoztak, így ellátásuk is tűrhetőbb lett.

Egy napon lelkendezve futott ki hozzám az uborkaföldre egy szomszéd cseh lány, hogy baj van odahaza a családommal. Rohantam haza, feleségemet agyonijedve, Zsuzsi kosarát feldöntve, darabokban találtam meg. Az udvar hátsó felében 7 növendék csikót tartottak a németek, amelyek inni a felső udvarba, tehát hozzánk jártak. Itatás után valamitől megvadultak és feldöntötték a friss levegőre kitett csecsemőnket, míg feleségem a helyiségeinket takarította. Szerencsére a csecsemőnek az ijedtségen kívül nem lett baja, hanem a kosarat megették a csikók, csak a feneke maradt meg. A kislányt betettük a mi fekvőhelyünkre, feleségem is kissé megnyugodott.

873