Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)

POLITIKATÖRTÉNET, MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ - 20. Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben

Illés István főhadnagy volt, egy kalocsai gimnáziumi tanár, jólelkü, egyenes jellemű és mindig jószándékú ember, kinek feleségét évekkel előbb a szanatóriumomban kezeltem. Mikor meglátott engem, rögtön odajött hozzám. Bár én szigorú vigyázzállásban vártam őt, ő kezet fogott velem és hangosan rám szólt, hogy én mit keresek itt. Azonnal menjek haza, rám itt nincs szükség. De hogy hazabocsátásom ne legyen feltűnő, elrendelte, hogy az összes bevonult zsidó orvos menjen haza. Persze nem voltunk már nagyon sokan. Hazafelé a vonaton összeverődtünk néhányan és elbeszélgettünk. Dr. Freyberger János47 volt mélykúti kolléga elmondta a bácsalmási gettóban lejátszódott igen szomorú jeleneteket.48 Őket ide gyűjtötték össze mint járási székhelyre, és a körülzárt gettóban nagyszámú Volksbundista rettenetesen bánt velük.49 Nap mint nap kihallgatások, atrocitások voltak, elszedték az összes pénzüket és értéktárgyaikat, személyi motozásnak vetették alá őket. Nálam kb. 1000 pengő volt, minden eshetőségre felkészülve, de ezek után az egész összeget átadtam Freyberger doktornak, hiszen nekünk a gettóban Halason még volt elég tartalékunk.

Viszonylagos nyugalmunk a gettóban nem tartott soká. Jött ugyanis a parancs, hogy készüljünk fel az újabb útra. Magunkkal csak a legszükségesebb fehérneműket vihetjük és kb. 2-3 napra való élelmiszert, ezeket is csak hátizsákban vihetjük. De hát kinek volt akkor még hátizsákja! Ekkor asszonyaink összefogtak és különböző, a gettóban fellelhető vastagabb anyagokból éjjel-nappali munkával készítettek háti- zsákszerű alkalmatosságokat, melyeket zsinórral mégiscsak fel lehetett erősíteni a hátra. Három hetes kislányunkat, Zsuzsit pedig egy kisebb méretű, fehér ruháskosárba tettük, mert így ketten kétoldalt megfogva könnyebben tudtuk szegénykét szállítani az ismeretlen jövő felé.

Ez volt tehát az első kosár, amelyben kis családunkat magunkkal vittük. Ezzel kezdődött el az első kosár története. Maga a kosár elég kicsi volt, alig tudtunk néhány pelenkát és gyermektápszert a kisgyerek alá tenni. Elszállításunk előtt még a helybeli hatóság emberei, főleg az adóhivataliak, sorra járták a gettó helyiségeit, ellenőrizve, hogyan készültünk fel az utazásra. Este pedig dr. Bajusz tisztiorvos rendeletére két bábaasszony belső vizsgálatnak vetett alá minden asszonyt.7"

Június 10-én teherautók álltak be a gettó mögé egy mellékutcába és kivittek bennünket a vasúthoz.51 Innen több teherkocsiban Szabadkán át Szegedre, ahol a Rókus pályaudvarra irányítottak minket.52 Innen ismét teherautók vittek tovább a közelben levő vasutas sportklub futballpályájára, ahol kétszemélyes katonai sátrak tömege volt felállítva.53 Mi is kaptunk egyet, de csak arra volt jó, hogy csomagjainkat és kis csecsemőnket alája tudjuk helyezni. Délután négy óra felé hatalmas zivatar keletkezett és bőrig áztunk. Estefelé, mikor már sötétedni kezdett, ismét teherautók álltak elő és jól elázva, sárosán felpakoltak bennünket és elvittek a nem nagyon messze levő, használaton kívül álló téglagyárba. Itt a téglaszárító folyosókon helyeztek el bennüket. Rettenetes por és piszok várt itt ránk. Az első éjszakát csomagjainkon ülve töltöttük, mert a légoltalmi elsötétítés miatt nem tudtunk világítani és rendet csinálni. Én nagynéném, Fleischl Samuné, Kálmán Ilonka

865