Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 11. Alabán Péter: Kiskunhalas társadalma a dualizmus idején és a Horthy-korszakban
a termesztett növények közé tartozott a búza, rozs, árpa, zab, kukorica, burgonya, köles, napraforgó, egyes takarmánynövények (pl.: lóhere, takarmányrépa), tök, bab, paprika, paradicsom, káposzta, uborka, hagyma; mindezt zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés egészítette ki. Büszkesége a helyi viszonylatban nagy mennyiségű dinnye volt, melyből pálinkát is főztek. Az állatállományt tekintve 20 szarvasmarhát, 10 sertést, 6 birkát, 80 ludat, 100 pulykát, 60 kacsát, 100 baromfit és mintegy 50 kaptár méhet említ. Eredményes termelés szerinte csakis megfelelő szakértelem és tapasztalat birtokában lehetséges, mely egyben a gazda sokoldalúságát is bizonyíthatja: „Nincs a világon egyetlen szakma, ami annyiféle tárgykörrel és más aprósággal bírna, mint a gazdálkodás.”122 Ezt elősegítendő, közel 200 kötetes könyvtárában történelemi és vallásos könyvek mellett gazdasági művek és lexikonok is szerepeltek az „olvasó, művelődő paraszt” mintájává emelve személyét. Ennek megfelelően nem hiányozhat a memoárból a helyi iskola és egyes tanítók bemutatása sem. A családi és személyes jellegű anyagban Kiskunhalas gazdaságtörténete is jól megrajzolható. Kiemelendő esemény az infrastruktúra fejlődésének köszönhetően a Budapest - Zimony közötti vasútvonal kiépítése (1882), amely kedvezően hatott a gabonatermesztésre, s a piaci viszonyokra. A módosabb gazdák közül többen is irigylésre méltó helyzetbe kerültek. Csonka Mihály számára Besenyei István birtoka jelentette az egyik mintagazdaságot: a vasút által is érintett gazdaságban a legkorszerűbb módon és eszközökkel folyt a termelés. Állítólag itt használtak először gőzcséplőgépet Elalason. Konkrét adatok híján csupán feltételezni lehet, hogy gazdagparaszti birtokról van szó, melynek egy részét a tulajdonos bérbe adta ki, saját („házi”) gazdaságának teendőit pedig béresek végezték.122 A korabeli paraszti élet- és értékrend méginkább érzékelhető a Elalashoz tartozó Bodoglár - pusztán élő Gyenizse Lajos (1857-1940) visszaemlékezéseiben, mely kéziratos formájában 1932-ben készült el. A szerző csaknem minden évet külön tárgyal, kivételt csak azok képeznek, amelyben a gazdaságát közvetlenül érintő - jelentősebb - esemény nem történt. Életpályájában végig meghatározó a tanyasi gazdálkodás, melyben 14 éves korától kezdve - miután szülei kivették a gimnáziumból - aktívan részt kellett vennie. 1887-ben megnősült, így a gazdasági munkákban később már fiai is segítették: a tanulásban kevésbé eredményes Lajos az elemi iskolát követően kitanulta a pásztorságot, s több kézimunkát is elsajátított. A kovácsnak készülő fiúra azonban a művelt („tudós”) embernek számító apa többször keserűen jegyezte meg: „az iskolában nem volt jó tanuló / de hát ide kint szükség lett a családi segítségre és ennek meg a tanulásra.”124 Második gyermeke, Károly szintén birkapásztor lett, de bátyjától eltérően jobban tanult az iskolában. Nem fejezhette be tanulmányait a harmadik fiú, Antal sem, mivel a gazdaság működéséhez szükség volt a családi munkaerőre. 1907-ben a családon belüli munkamegosztásnak megfelelően Lajos béres, Károly kocsis és lógondozó lett, míg a legkisebb Antalnak - a gimnázium harmadik osztályát otthagyva - a mintegy 40 darabból álló sertésállo483
