Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 11. Alabán Péter: Kiskunhalas társadalma a dualizmus idején és a Horthy-korszakban
Cselédek és napszámosok A birtokos gazdák és bérlők alatt a helyi társadalomban már az agrárnépesség legszegényebb rétegei álltak. A többnyire nem önálló, rendszeres bérmunka nélkül megélni képtelen paraszti egzisztenciák közé soroljuk a gazdasági cselédeket vagy szegődményeseket és a mezőgazdasági bérmunkásokat (napszámosokat). Az utóbbi réteget Bosnyák Béla a zsellérekkel azonosította a Szabolcs megyei Oros nagyközség gazdaság- és társadalomrajzát vizsgálva, akik sorsa alig különbözött a cselédekétől.107 Ez lehet a magyarázata annak, hogy a földek szétaprózódásával egyre nagyobb számban jelenlévő törpebirtokosokat a statisztikák a „mezőgazdasági napszámos” kategóriában is feltüntették.108 A két csoport közötti különbség főként abból adódik, hogy a mezőgazdasági munkás napszámból és részes munkából élt, míg a cseléd alacsony szintű életvitele ellenére sem számított tipikus bérmunkásnak. A cselédtartás rendszerének kialakulása a 16-18. század közötti időszakra tehető. Az Alföld egyes vidékein elnevezésükre több változat is született: a népi kifejezés „szógának, szógalegénynek nevezte a nőtlen, 12-30 éves hivatalosan éves cseléd, mindenes cseléd, gazdasági cseléd, bennkosztos cseléd terminológiával illetett cselédeket.”100 Valamennyi megszólítás eredetükre és a személyi függőséggel azonos társadalmi helyzetükre utal. Munkaviszonyukat, munkajogi statusukat az 1876. évi XIII. te. (az ún. cselédtörvény) szabályozta, mely előírta az írásbeli szerződés megkötését, benne a bérezés módozatainak és munka feltételeinek meghatározásával. A szegőd menye' alapon történő díjazás értelmében a cseléd konvenciót kapott, amely némi készpénzből, földhasználatból és természetbeni szolgáltatásokból (lakás, gabona, tűzifa, tej stb.) tevődött össze. Korszakunkban a cselédek, napszámosok, zsellérek, továbbá a kisgazdák és iparűzők számára vonatkozóan először az 1850-1851. évi - korántsem teljes - adóösszeírásból vannak adataink.110 A külterületekre vonatkozó forrás az egy kategóriába sorolt házas zselléreket, kertbirtokosokat és napszámosokat együttesen 340 főben, a cselédeket 340 főben, a második kategóriába tartozó 50 hold alatti gazdákat 1147 főben, az állami tisztviselők, honoratiorok, egyházi javadal masok és ezek szolgáit 52 főben, az iparűzők és kereskedők számát pedig 263 főben adja meg. Tanyák szerinti lebontásban az egyes társadalmi rétegek aránya a következőképpen alakult (9. táblázat). A cselédek és mezőgazdasági munkások száma folyamatosan emelkedett a későbbiekben: 1857-ben még 684 cselédet és 963 napszámost írtak össze Halason, az 1900. évi népszámlálás azonban már a keresőket és eltartottakat szétválasztva a mezőgazdasági cselédeknél 1067, illetve 708 főt, a napszámosoknál 1862, illetve 3106 főt említ.111 A cselédtörvényt 1907-ben módosították oly módon, hogy a gazda-cseléd közötti vitás esetekben - a kis- és nagyközségeknél - az elsőfokú döntési fórum a járás élén álló főszolgabíró lett (1907. évi XLV. te.). Az eljárás során az írásbeli panaszokat nyilvános szóbeli tárgyaláson vitatták meg a bizonyítékok figyelem- bevételével. Kiskunhalas város szabályrendelete részletesen meghatározta a 478
