Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 8. Kosárkó László: Kisvárosi térhasználat, kisvárosi életformák. Társadalmi térhasználat Kiskunhalason az 1880-as és az 1930-as évek között
Nyilvánvalóan nem lehet cél a város építészettörténetének jelen tanulmány keretei között történő feldolgozása, már csak azért sem, mert ezt már mások megtették.54 Inkább csak arra teszek kísérletet, hogy a fentebb említett munka, továbbá a városi szabályrendeletek és újságcikkek segítségével értelmezzem a városi terek funkció- változásának problémáját. Az építészeti kultúra átalakulását két dimenzión keresztül lehet megragadni. Egyrészről az építészeti normán, másrészről a belőle következő, de azért tőle eltéréseket is mutató építészeti gyakorlaton. Először az előbbiekre térek ki, amelyek többnyire építési szabályrendeletekben, előírásokban, városrendezési tervekben kodifikálódtak. A 19. századi Kiskunhalason először 1802-ben szabályozták a házak építését. Amikor ugyanis egészségügyi megfontolásokból előírták a szobák minimális alapterületét, a belmagasságát, valamint az ablakméretet.55 A század második felében az egészségügyi és természetesen tűzrendészeti szempontok mellett egyre nagyobb szerepet kaptak az esztétikai és a közlekedési megfontolások is. Például 1857-ben a városi közgyűlés Szépítő Bizottmány felállítását javasolta. Továbbá Hodossy Péter nevéhez fűződik az első komplexnek nevezhető, a városrendezést és az építési szabályzatot egybefoglaló javaslat.56 Az 1872-től rendezett tanácsú várossá nyilvánított Kiskunhalas 1886-ban hozta létre első építésügyi szabályrendeletét,57 amely nagyobb épületek építése esetén már megkövetelte tervrajzok készítését, továbbá több építészeti megfontolást is tartalmazott: l.§ A város belterületén bármiféle épület csakis a hatósági engedély kinyerése után építhető. Ugyanezen rendelkezés áll nagyobb mérvű javításokra és kerítésekre nézve is. 3.§ Az építkezési vonal a czélszerüségnak megfelelően akként állapíttandó meg, hogy ugyanazon utczabeli lakóépületek lehetőség szerint egyenlő irányban feküdjenek. Az építkezési vonal rendszerint az utczai, a belső oldalon fedi az éj szaki és keleti oldalak. Épület a szomszéd fővonalában nem építhető. 8. § ... Lakás csakis orvosi-rendőri vizsgálat után vehető használatba. S akkor, ha ellene kifogás nem tétetett. 9.§ Az ezen szakaszban megállapított utczákba, illetőleg a határvonalon belül új épület nádtetővel nem készíthető, hanem zsindely vagy egyéb tűzmentes anyaggal fedendő be.™ Az 1914-ben kinyomtatott és korszakunkban lényegében végig érvényben lévő építési szabályrendelet már aprólékosan részletezte az építkezések engedélyeztetését. Ez az a rendelet, amely a korábbi kettő helyett már három építési övezetet jelölt ki, így teremtve meg ezáltal a belváros egy közbelső gyűrű és egy külső elmaradott, szegényes építési övezet hármasságát.59 Halas építészettörténetének monográfusai szerint: „a város központi magja, sok más településhez hasonlóan két párhuzamosan fejlődő pólus köré szerveződött. A szakrális pólust a református templom, az elkerített parókia, és a körülöttük épült, egyházi iskolák alkották. Tőlük délre helyezkedtek el a városközpont közigazgatási és kereskedelmi épületei, terei.”60 Az előbbi megállapításokat kiegészítve tehát úgy lehet meghatározni Kiskunhalas központját, hogy az három központi funkció, illetve ebből kiindulva háromféle városi tér találkozásából állt. Egyrészről létezett ugyanis a városban a szakrális 322
