Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig (Kiskunhalas, 2005)
TELEPÜLÉS, GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 1. Szűcs Károly: A kiskunhalasi városkép alakulása 1849 és 1945 között
A külterületen (tanyán) élő népesség 1870-ben meghaladta a népesség egyhar- madát (34,7%), ami akkor más tanyás városokkal összehasonlítva magas aránynak mondható.101 A tanyai népesség igazán kiugró gyarapodását azonban az 1879-1880 táján kezdődő betelepülési hullámnak tulajdonítjuk: tíz évente, az 1880-1890. évi népszámlálás között, majd 1900-ig a tanyán lakók száma kb. két-kétezer fővel gyarapodott, miközben a városi lakosság mindössze öt-hatszáz személlyel nőtt. A tanyai lakosság legnagyobb növekménye 1900 és 1910 között 3255 lélek, mialatt a belterületen csak 1344 lélekszámú növekedést regisztráltak. Ezzel 1910-ben a halasi tanyák és más jellegű külterületi épületek népessége meghaladta a városban élők számát (51%) és 1930-ig arányuk még nőtt is (52,3%)! A halasi puszták népességének nagyobbik fele már 1835-ben római katolikus vallású volt, 1910-re pedig 3406 református mellett már 8915 római katolikus lakos élt a tanyákon (a külterületen lakók 72,3%).10' 1920 és 1949 között a belterületi és a tanyai népesség gyarapodása közel azonos mértékű, tehát egyensúlyban volt, így a tanyaiak aránya országos viszonylatban magasan: 52% körül maradt. A halasi tanyák jellege A tanyák jellegét a gazdálkodás módja, a birtokos vagyoni helyzete és a várossal fenntartott kapcsolatai határozták meg. A gazdálkodás elsősorban a tanyás birtok természeti adottságaitól függött. Gabonatermelésre alkalmas barna homok, nagyobb területen a 18. század közepén kiosztott szállásföldeken - Alsó- és Felsőszálláson, Füzesen, valamint Bodoglár, Fehértó és Pirtó egy részén - volt, a határ nagyobbik felét a mély fekvésű rétekkel, néhol vízállásokkal tagolt futóhomok uralta. A homokpusztákat, a síványok kivételével, a tagosítás után is legeltetésre használták. Azok a redemptus-leszármazottak és élelmes gazdák, akik a tagosítás idején 100 kát. holdon felüli birtokosok lettek, felsőkisteleki, debeáki, balotai, zsanai homokos járásföldjük túlnyomó részét csak jószáglegelöül használták. A 250 száz holdon felüli birtokkal rendelkező családfőn kívül így tettek az ötven-száz holdas gazdák is - 1873-ban 182, 1882-ben 165 birtokos103 - csak tanyás birtokukon kisebb területet legeltettek. A határ talajviszonyai és a redempciós juss arányában végrehajtott tagosítás következtében így a külterjes állattartás még évtizedekig fennmaradt és meghatározta a tanyák jellegét. A tavasztól őszig legeltető, télen istállózó állattartás mellett szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkoztak, de annak a nagygazda- és gazdatanyákon jóval kisebb szerepe volt. Ezt mutatja egy 20. század eleji nagygazda birtokának termelési szerkezete. Baki István (1887-1970) nagygazdának Alsószállás, Fehértó és Debeák-Szarkás dűlőben volt együttesen 440 kát. holdas birtoka, mely részben örökségül maradt rá és feleségére, részben maga vásárolta. A három birtoktest művelési ágai: Alsószálláson 25 kh. erdő, 17 kh. legelő, 16 kh szántó; együtt 58 kát. hold, Fehértón 40 kh. 114
