Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
MÚLT ÉS JELEN - 9. Kiskunhalas, a szőlő és bor városa Kunszeri Miklós
KISKUNHALAS ALMANACH 259 Kiskunhalas, a szőlő és bor városa Kunszeri Miklós Mint ismeretes, a szőlő elsősorban a meleg-mérsékelt (szubtrópusi) öv mediterrán tartományának jellegzetes növénye. A szőlőművelés és borkészítés a Földközitenger medencéjében már az ókor elején megkezdődött. A bortermő szőlő (Vitis vinifera) termőterülete Európa mérsékelten szárazföldi és szárazföldi részének déli területeire is átterjedt. A Kárpát-medencében a szőlőtermesztés és a borkészítés a Kr. születése előtti 2. századba vezethető vissza. A Dunántúlon és a Szerémségben a szőlőtermesztés már a római uralom kezdetétől jelentős volt. A magyarság azonban - a Kazár Birodalomból hozott, szőlőtermesztésre és borkészítésre vonatkozó török jövevényszavaink tanúsága szerint- nem a Kárpát medencében, hanem még a honfoglalás előtt, a Fekete-tenger és a Kaukázus érintkezési sávjában ismerkedtek meg a szőlővel és a borral. Éppen ezért csaknem biztos, hogy a Dunántúl (Pannónia) és Erdély (Dacia) közötti térségben a magyarság a szőlő és borkultúra meghonosítója. Joggal feltételezhetjük ezek alapján azt is, hogy a Duna-Tisza közére 1239-ben betelepült kunok ugyancsak ismerték a szőlőtermesztést és borkészítést, miután a magyarokhoz hasonlóan szőlőtermesztéssel is foglalkozó vidékeken keresztül érkeztek hazánkba. Térségünk szőlőtermesztésének első írásos emlékét az I. Géza király által a Garamszentbenedeki Apátság részére 1075-ben kiállított alapító levélben fedezték fel. A földek és jogok leírásában és körülhatárolásában a Szolnok és Csongrád közötti Tisza menti területeken, Alpár és Kürt (a mai Tiszaalpár és Tiszakürt) határában említ szőlőskerteket. A megnevezés müveit szőlőskertet jelez, ami viszont azt engedi feltételezni, hogy a szőlővel való foglalkozás, tudatos művelése, termelése nyilvánvalóan már az oklevél születését megelőzően is hosszabb ideje folyhatott a környéken. Városunk területéről a szőlőtermesztéssel kapcsolatban az első konkrét adat 1699- ből származik, ekkor 177 kapa (kb. 13 ha) szőlőt írtak össze. 1720-ban ez a terület már 510 kapa (kb. 37 ha) volt, mely később, mintegy száz év alatt 1100 hektárra gyarapodott. A termelés jelentős felfutását jól jelzi, hogy 1797-ben 106 időszaki borkimérő volt már a városban. Kovács György 1761-ben készült Kiskunhalas határtérképén a Fejetéktől a Mélykúti útig terjedő homokbuckás határrész „Szőlőskert” néven van jelölve. Ez ma az úgynevezett Öregszőlők, amit az ott elszaporodott kártékony madarakról régi nevén Seregélyesnek neveztek. Az Öregszőlők elnevezés valószínűleg a 19. század elejéről származik, amikor a határban másutt is létesültek kisebb-nagyobb szőlők. Itt a szőlőtermesztés múltja valószínűleg a török korra nyúlik vissza. A 19. század közepéig szőlőt csak ezen a területen lehetett telepíteni, a határ más részén a Tanács nem engedte meg a telepítést, mivel az akadá-
