Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)

MÚLT ÉS JELEN - 1. Kiskunhalas rövid bemutatása Szakái Aurél

14

SZAKAL AUREL

Kiskunhalas határrészei

találhatók. Három talajtípus jellemző: 1. Félig kötött buckás homoki vidék (nagyrészt telepített erdőkkel); 2. Csemozjomos homoksíkság, kertészeti és szántóföldi hasznosítással; 3. Buckaközi medencék, csatornák közötti mélyterületek, lápos rétek, szikes legelők. A várost valamikor tavak, mocsarak, vizenyős helyek övezték. Keleti oldalán hajdanában egymásba ért északról kezdve: a Nagytó, Halastó, Harangostó. Ezek mára kiszáradtak, lecsapolták. Jelenleg csak a várostól északra lévő, jó horgászvíznek számító Sóstó létezik.

Az említett Halas nevű tóról nevezték el a települést, de elképzelhető hogy fordítva történt, s a 13. században itt letelepedett Csertán (csuka) nevű kun nemzetség nevéből ered a település megnevezése. A város közkeletű rövid elnevezése ma is Halas.

Még megtalálhatók a hajdani mocsárvilág maradványai. A Nagytó forrásvidékét a Fejetéket 1992-ben nyilvánították védetté. Kiszáradó láprétjén védett növények sokasága látható. A közeli Harka tó ősszel és tavasszal jelentős pihenőhelye a vonuló madaraknak. Egyben ritka, védett madarak fészkelőhelye. A Halas környéki vizenyős területek, erdők és a bokros, gyérfüvű homokpuszták állat és növényvilága gazdag. Fészkelő madarak pl.: fehér gólya, búbos banka, bíbic, örvös galamb, parti fecske, hantmadár, vörös vércse. Fokozottan védett madár a vadgerle, a szalakóta, a