Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról (Kiskunhalas, 2002)
MÚLT ÉS JELEN - 7. Kiskunhalasi életrajzi lexikon
156 KISKUNHALAS ALMANACH a rendből és a halasi református egyház meghívásának eleget téve Kkh.-ra jött a gimnáziumba tanárnak. Kiváló tanár, természetrajongó, önmagát állandóan képző, munkájáért lelkesedő ember volt. A Természettudományi Közlönyben rendszeresen jelentek meg szakcikkei. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium felkérésére szakmai tanulmányt készített. Nevelőmunkájában a jellemképzés volt fő törekvése. Szaktárgyai mellett gyorsírást is tanított. Szertára második otthona volt. Elsőrangú és példamutató természettudományi gyűjteményt állított össze. Halála előtt még megtartotta utolsó óráját, szokása szerint megnézte, hogy bezárta-e a szertárt, hazament és meghalt. Temetésén 1917. aug. 8-án Pataky Dezső igazgató búcsúztatta: „A romboló kór, minek csíráit ott, az ő kedves szertárában oltotta magába kínos fájdalmakkal őrölte meg őt. Iskolánk törzséhez tartozott már régen szolgáló, derék iskolai szolgánk.” Sírja a régi református temetőben található. Forrás: Gimnázium Értesítője 1917-1918. G.Á. Bartucz Lajos (Szegvár, 1885. ápr. 1. - Bp., 1966. jún. 4.) antropológus, egyetemi tanár. Egyetemi tanulmányait Bp.-en végezte, majd itt az Embertani Intézetben adjunktus. Innen érkezett 1908- ban Halasra, hogy feltárja a halasi csata áldozatainak maradványait a Kuruchalomnál. 1926-tól a Néprajzi Múzeumban dolgozott, 1935-től igazgatója. A biológiai tudományok doktora (1952). Főként a népvándorlás és honfoglalás kori leletekkel foglalkozott. Jelentősek a magyarság etnikai képének megismerése érdekében végzett vizsgálatai. Fő műve: A magyar ember. A magyarság anth- ropológiája. (Bp., 1938). Irodalom: Bartucz Lajos: A kiskunhalasi Kuruchalom feltárása. (= Bartucz Lajos: A praehistorikus trepanáció és orvostörténeti vonatkozású sírleletek. Paleopathológia III. Bp., 1966);MagyarNéprajziLexikonI. 1977.232; Szakái Aurél: Kiskunhalas anno. Kkh, 1994. 78. kép; ÚMÉL 1.485. Sz.A. Báthory Gábor (Nagyváty, 1867 - 1953) tanár. Harmincegy évig volt a gimnázium tanára. Református papi családból származott. Eredetileg papnak készült, jelesen végezte a teológiát, s néhány évig káplánként működött. Kolozsvári káp- lánsága idején tanári oklevelet szerzett magyar és német nyelvből. Meghívással Halasra került val- lástanámak 1897-ben. Később átvette a német nyelv oktatását és magyar irodalmat is tanított. 1903-ban a Dunamelléki Ref. Egyházkerülettől megbízást kapott az V-VI. osztálynak való egyháztörténeti kézikönyv készítésére. 61 éves korában 1928-ban nyugdíjazását kérte. 31 évi működésével teljes mértékben megérdemelte az iskolát fenntartó egyház elismerését, a tanulók és a szülők háláját. Városunk társadalmi életében is sokat tevékenykedett. A városi Népművelési Bizottság elnökévé választotta. Magára vállalta a Diák- szövetség elnökségét is. Elnöke volt továbbá a Revíziós Liga helyi csoportjának. Elnöke volt a Zenekedvelők Egyesületének. Nyugdíjaztatása után a Ref. Egyház főgondnokává választották. Kiváló szónok volt. A kuruc szobor felavatásakor (1904), a hősi halottak ünnepén és más jeles alkalommal mondott beszédeivel bizonyította tehetségét. Sírja a régi refonnátus temetőben található. Irodalom: Gimnáziumi Értesítő 1928-29.; Zámbó Aurél 1934.Kép.'TJM 14919. D.M. Batthyány Lajos Ernő németújvári (1696. márc. 7. - 1765. okt. 26.) gróf, nádor. Anyja révén örökölte a Strattmann-hitbizományt. Magas tisztségeket töltött be: Zala vármegye adminisztrátora (1723-1733), főpohámokmester(1723-1751), második alkancellár (1727-1732), Vas vármegye főispánja (1728-1761), kancellár és a Hétszemélyes tábla elnöke (1733-1746). 1751 májusában a pozsonyi országgyűlés nádorrá választotta. О volt Magyarország utolsó nemzeti nádora. Ebben a minőségében 1751-1765 között a Jászkunság élén is állt. Élete utolsó szakaszában a rendi előjogok vé- delmezése, az úrbéri rendezés miatt a Mária Terézia királynővel fenntartott addigi jó kapcsolata megromlott. 1744-től az Aranygyapjas-rend lovagja, 1764-től a Szent István-rend nagykeresz- tese, 1764-ben német-római birodalmi hercegi rangot kapott. Németújváron temették el. Irodalom: Markó László: A magyar állam főméltóságai. Bp., 2000.209-210. * Sz.A. Bédi Sándor (Kkh., 1903 körül - Kkh., 1964) amatőr festő. Szülei: Bédi Benő városházi hajdú és Lendér Julianna háztartásbeli. A hat elemi elvégzését követően fodrászinasnak tanult. Elkötelezett szociáldemokrata volt, 1919-ben vöröskatona. Gyermekkorától kezdve rajzolt és festett, bár rendszeres rajzoktatást nem kapott. Az Árvai-házban lévő fodrászmühelyben festett és rajzol rendszeresen. Felnőtt korában sokat olvasott a képzőművészetről, illetve Haranghy Jenő: A rajzolás iskolája c. könyvéből tanult rajzolni, majd 1945 után egy ismeretlen budapesti piktor segítette ismeretei gyarapításában. 1937-ben gyűjteményes kiállítást rendezett a központi iskolában, amit a korabeli
