Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
ESEMÉNY- ÉS IGAZGATÁSTÖRTÉNET - 2. Ö. Kovács József-Szeitert Gábor: Halas 1848-1849-ben
zett és felszerelt 500 jászkun önkéntes szeptember 17-én indul Szolnokra. Szeptember 17-én azután meg is érkeztek Szolnokra a jász önkéntesek, majd másnap a nagykunok is.60 A kiskun önkéntesek azonban egyelőre Dorozsmán maradtak. Görgey szeptember 21-én szólította fel Balajthy Vendel kiskun kerületi kapitányt, „hogyha még a levél vételekor is Dorozsmán vesztegelne a csapat, azokat azonnal kettőzött gyorsasággal ide útnak indítani lelkiismereti szoros kötelességének tartsa.”61 A 35 halasi önkéntes Dorozsmáról Szolnokra, majd Szolnokról a Csepel-sziget- re került. Itt a jászkun-szegedi zászlóalj részeként Pestet fedezték egy esetleges hor- vát támadással szemben. Október 9-én Görgey Adonyba rendelte a zászlóalj századait, majd, 11-én Baján át a délvidéki hadszíntérre utasította az alakulatot.62 December 10-én érkezett Halasra Szentkirályi Móric főkapitány levele, amelyben a város által kiállított önkéntesek részére egy-egy pár fehér ruha küldését kérte. Halas a maga illetményét december 12-én küldte el Félegyházára. Szentkirályi a levelében kedvező képet festet az önkéntesek között uralkodó állapotokról: „Az őket vezérlő őrnagy jelentése szerint önkénteseink közt a legjobb fegyelem uralkodik, lelkesedésük a haza szent ügye iránt határt nem ismer s a sorkatonaság csekély száma miatt a reájuk mért terhes szolgálatot a legkívánatosabb kitüréssel s szorgalommal tellyesítik.”63 A helyzet azonban hamarosan megváltozott. December 23-án a zászlóalj két tisztje, Hidassy Elek százados és Burján Pál főhadnagy Jászberénybe érkezett, és a központi bizottmány ülése előtt számoltak be arról, hogy a zászlóaljban „egyenetlenség támadott, és a sereg az eloszláshoz közel áll.” A problémát az okozta, hogy az egyes helyiségek eltérő feltételek mellett állították ki az önkénteseiket. így néhá- nyan, állítva, hogy a vállalt szolgálati idejük lejárt, haza kívántak térni, s „ezektől elmaradni azok sem akartak, kik hosszasab időre fogadtattak.”64 A Délvidék kiürítése miatt Szegedre érkező önkénteseket Vécsey Károly tábornok végleg hazabocsátotta, „némely egyént kivéve, kik önként honvédekké 4 évre” Szegeden maradtak.65 A halasi önkéntesek egy része is hazatért. A város vezetősége azonban 1849. január 30-án arra kérte Vécsey tábornokot, hogy a továbbiakban ne küldje haza az önkénteseket. Vécsey január 31-én ígéretet is tett arra, hogy „a még itt lévőket haza nem fogom bocsájtani.” Vécsey válaszleveléből kitűnik, hogy a halasiakat a szolgálatra való alkalmatlanságuk miatt bocsátotta haza. Fel is hívta a város figyelmét arra, hogy „nagyobb válogatással” kellett volna kiállítania az önkénteseit.66 A hazatérő halasiak közül egy önkéntesnek ismerjük a nevét: Révész István őrmester. Őt azonban január 31-én Remellay Gusztáv hadbíró rendeletére vissza kellett kísértetni Szegedre. Révész rövid idő alatt tisztázta magát a közelebbről nem ismert vádak alól és hazatérhetett Halasra.67 72
