Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
ESEMÉNY- ÉS IGAZGATÁSTÖRTÉNET - 2. Ö. Kovács József-Szeitert Gábor: Halas 1848-1849-ben
A törvénynek megfelelően választott tanács sok lakos jelenlétében tartotta meg közgyűlését június 2-án, amikor Pap Sándor főbíró és a tanácsnokok (Révész György, Kis Sándor, Pázsit Sándor, Kun István, Segesváry Ferenc, iij. Szuper József, Tegzes Imre, iij. Баку József, Halász D. György) letették a hivatali esküt. A nyomasztó bel- és külpolitikai gondok miatt néhányan terhesnek érezték a hivatali tisztséget, s igyekeztek arról lemondani. Nem ez volt az utolsó ilyen eset. Valószínűleg a jelenlevők többségének közakaratát fejezte ki a jegyzőkönyvi határozat: ,jövendőre a közbizodalom ezen nyilvánulását magától senki el nem tolhatja.” Ugyanekkor tűzték ki a következő közgyűlés időpontját is (június 5.), majd Jászkun kerületi képviselőket választottak: Péter Antalt, Gyárfás Istvánt, Török Eleket és Bikády Jánost. A június 2-i jegyzőkönyv zárórésze eddigi állításunkat a kortársak által megerősítve világít rá a valóságos helyzetre: „...látható, hogy a felválasztott tanácsbeliek közül eskütételre többen nem jelentek meg, kik hihetően, részint rábeszélés, részint ijesztgetés s fenyegetés következtébeni tartózkodás miatt a tanácsi testületből kivonni szándékoznak magokat.”32 A nemzetőrség mozgósítása A szokottnál nagyobb távolságtartással szemlélődő történész joggal nevezhette a történelem egyik furcsa háborújának az 1848 júniusától kezdődő délvidéki csatározást. Valóban, a szerb felkelés következtében rövid időn belül mindkét oldalon császári-királyi hadseregek álltak fel, jórészt ugyanazon Habsburg-lobogó alatt. Igaz, a szerb és a magyar zászlót is kitűzték.33 A nemzetőrség igénybevételére csak a június 6-i titeli ágyúszerzési akció után került sor. S az ezutáni riadalom hozta igazán mozgásba és zavarba a halasiakat, hiszen ők is tarthattak attól, hogy az Óbecse vagy esetleg a Zenta ellen vonuló felkelők valamilyen formában ezt a várost is veszélyeztethetik. Zenta és a veszélyzónán kívülre eső Jankovác egyre sűrűbben fordult segítségért a környező településekhez: pl. Szegedhez, Szabadkához, Kiskunhalashoz és Kecskeméthez. Rövidesen mintegy 1600 főnyi nemzetőr gyűlt össze Óbecsén, igaz, hamarosan hazaküldték őket, mert közben megérkezett a sorkatonaság.34 A halasi tanács a „minden oldalról szárnyaló hírek” miatt már május végén részletesen foglalkozott az esetleges délvidéki veszély következményeivel. Elevenen élt a tudatukban a Rákóczi-szabadságharc alatti borzalom emléke is: az „illír elem kitörései, melyek már egyszer a várost nemcsak lakosai egy részének lemészárlásával, hanem jószágainak s egyéb vagyonainak erőszakos elrablásával oly keserűen sújtották. E szomorú időszakban kiszenvedettek utódainak keblökből kitörölhetet- lenek e vészes napok.” Tudták, hogy segítségre van szükség, mert a nemzetőrség még nem volt hadrafogható. Lefoglaltatták a helyi kereskedőknél talált lőport és golyómenyiséget is.35 Bár tudjuk, hogy már június 7-én felszólította a hadügyminiszter a kunokat a 62
