Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)

A népesség - 13. Horváth József: Végrendelkezés Halason (1700-1850)

éppen „megéllemedett” koráról beszél.44 Tény továbbá az is: az emberi életkor határa a 19. századra már eléggé kitolódott. Csak két adatot említenénk: az 1805 és 1817 között Halason elhalt 4220 személy közül 208 megélte a 70. születésnapját is,45 míg az 1837 és 1846 között elhunyt 3868 halasi közül 227 fő 50-60 évesen, 249 fő 60 és 70 év közötti, 192 fő 70 és 80 év közötti, 51 fő 80 és 90 év közötti, míg 7 fő 90 év feletti korban távozott az élők sorából.46

Magasabb életkorra gyanakodhatunk azon esetekben, ahol a testáló említést tesz arról, hány esztendeje él együtt házastársával. Az 1765-ben végrendelkező Gyulai Mihály „ötven esztendőktűl fogva”, az 1768-ban testáló Baranyai Kis István „mintegy 41 esztendeje” él együtt feleségével:47 figyelembe véve a halasi házasodási szokásokat - a református vőlegények átlagéletkora az 1770-es években 25 év volt48 - Gyulai Mihály ekkortájt kb. 75 esztendős lehetett.

Összességében azonban meg kell állapítanunk: forrásaink döntő többsége a testálok életkorára sem konkrét adatot, sem megbízható utalást nem tartalmaz - így általánosabb érvényű következtetést nem tehetünk. Meg kell azonban jegyeznünk azt is: a testamentumokat alaposabban áttanulmányozva sokszor támadt az az érzésünk, hogy e sorokat nem „vénséges vén”, vagy éppen haldokló emberek vetették papírra. Állításunkat igazolandó csak néhány fontosabb jelenségre hívnánk fel a figyelmet: 1. Bár a beteges test, a súlyos nyavalyák hangsúlyozása szinte „érvényességi kelléke” a testamentumoknak, forrásaink egy részében szó sem esik erről, sőt egyesek kifejezetten ép testüket, egészségüket hangsúlyozzák. 2. A testamentumlevelek egy - jelentősebb - részén megjegyzéseket találunk arra vonatkozóan, mikor került sor a rendelkezések végrehajtására: ezen dátumokból látható, hogy a végrendelkezők jelentős része a testálás után még évekig élt. 3. Összesen 13 olyan végrendeletet találtunk az átnézett anyagban, melyekhez később fiókvégrendeletet is csatoltak. Közülük nem egy esetben a két időpont között hosszú évek telnek el: a Darányi István özvegyeként 1783-ban végrendelkező Szántay Sára pl. 1796-ban készített fiókvégrendeletet, az 1815-ben testáló György József 1830-ban.49 4. Végül megjegyezzük: legalább 35 olyan halasi személyről tudunk, aki a vizsgált időszakban két végrendeletet is tett, és két rendelkezése között néha évtizedek teltek el. Csak néhány példát említve: Varga István 1751-ben és 1773-ban, Cziffa János 1768-ban és 1785-ben, Tóth Ferenc 1780-ban és 1797-ben, Magots György 1786-ban és 1802- ben, míg Csonka Miklós özvegye, Molnár Erzsébet 1750-ben és 1773-ban tett „utolsó rendelést”.50

Az említett példák egyértelműen mutatják: a testálok egy jelentős része a végrendelet készítése után hosszú évekkel nem csak élt, de még rendelkező képességének is birtokában volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban nem lehetett életének olyan szakasza, melyben - annak végét közelinek érezvén - rendelkezni kívánt javairól, de felhívja a figyelmet arra is: érdemes a végrendelkezés indítékait és körülményeit alaposabban vizsgálat alá venni.

Van továbbá még egy jelenség, amire szeretnénk utalni. A kutatók körében

501