Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)

A népesség - 11. Örsi Julianna: Népélet Halason a 18. században

esetén, ha még maradt a háznál legény, akkor a lakodalomra neki ítéltek egy marhát. Pl. 1755-ben „Néhai Musa János Maradéki édes Annyokkal Borbás Katával történő osztálykor számabaveszik, hogy Öregbik Fiúnak Musa Istvánnak jutott egy Tinó, mellyet már ez előtt 13 fton el adott, és egy Borjú, mellyet Házasságára levágatott és 6. Forintra betsültek. Kisebbiknek Andrásnak Részére, elsőben is ki szakasztott házasságára a jobbik Öreg Tehén és a jobbik rúgott borjú...”62 A már korábban is idézett árvaszámadásokból is kiderül, hogy a lakodalomra húst és bort kellett biztosítani. Ilyenkor 5-6 akó bor is elfogyott.

Vérségi csoportok: nagycsalád, nemzetség, rokonság

A család lakásáról és a megélhetéséről a férfinak kellett gondoskodnia. Az ifjú férj a szülei házába vitte feleségét. Ez nemcsak közös lakóhelyet, de vagyonközösséget is jelentett. Mind az özvegyasszonyok vagyonmegosztási kérelmei, mind a házas férfiak elhalt nagybátyjaik vagyonából való követelései, a válakozásról szóló írások és a rokonsági terminológiák arra engednek következtetni, hogy a 18. század elején a gazdálkodás gyakran nagycsaládi keretek között folyt. Ennek felbomlásában nagy szerepe volt a redemptionak, mivel az állandó tulajdonba kerülő földingatlan nevesítése elengedhetetlen lett. A szabályok személyhez kötik a tulajdont, az öröklési rend is pontosan szabályozott. Korábban az állatállomány jelentette a vagyont, amely könnyen mobilizálható volt. Kizárólag a nagycsaládra tartozott annak adása, vétele, felhasználása, szétosztása stb. A földtulajdonnal (szőlőskert, szántóföld stb.) való gazdálkodást azonban a helyi tanács már szigorúan szabályozta és egyénhez kötötte. Ez pedig alapvetően a nukleáris kiscsalád megszilárdulásához vezetett. A nemzetség (rokonság) továbbra is ott van a háttérben, de csak mint az elődök révén a jogot megszerző, vagy ha szükséges (a férfiág kihalása, adásvétel, eladósodás stb.) annak megőrzésén fáradozó, ellenőrző csoport. Ugyancsak a nemzetség-rendszerébe illik a nők allatúrája (hozománya).

A nukleáris kiscsaládok tehát részei egy nagyobb közösségnek, a rokonságnak. Ezen belül főleg a nemzetség játszott fontos szerepet. A 18. század első felében még a nagycsalád intézménye funkcionált. Egy fedél alatt - egy gazdasági szervezetben - vérségileg is összetartozó kiscsaládok éltek. Erről tudósít számos válakozásról szóló irat, naplófeljegyzés és utólag indított örökösödési per. A használatban lévő rokonsági terminológiák is ezt támasztják alá. Például 1758-ban a Ferenc család öröklési ügye kerül a tanács elé. „Hatan, egy Testvér Atyafiak, hogy Atyai Jószágban egyenlőképpen succedáltak (örököltek), abbul is világos; mert Pestis előtt kevés idővel, említett Gergely Bátyám Uram több Atyafiaktul elválván maga Jussára vett egy Borjas Tehenet, két harmadfu Marhát ... Másodszor pedig Pestis alkalmatosságával János, Mihály, György és András Bátyám Uramék halálok után maradott Jószágbul hasonlóképpen, minemü részt vett Attyai Jószágbúi...”63 Amikor Péter Ferenc (a naplóíró Péter Ferenc apja) 1759-ben testamentumot tett, így kezdte:

451