Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
megfelelően mind a pásztorbér, mind a legelőbér itt magasabb volt, mint más barmokon. Ezért nem is minden esztendőben állítottak göblyöt. „A göböly falkára negyed és ötöd fü tinók mehetnek, de tsak olyanok, mellyek eladásra szánva vágynak, Amiből önként értetődik, hogy jármos tinókat se a göbölyre, se pedig a barmokra verni nem lehet, hanem egyedül tsak az ökör tsordákra.” Mellé göblyöst fogadtak. A járását Zsanán jelölték ki, melyet ekével körül vettetnek, borozdoltat- nak. A göbölyjárást Szent György nap előtt két héttel tilalomba tették, hogy más jószág ne járja, s a kutakról is a város gondoskodott.275 Hiába volt azonban minden előkészület, áprilisban már azt állapíthatta meg az elöljáróság, hogy a felírt ökrök száma alig haladja meg az ötvenet, „amiből látni való, hogy sem az elöljáróságnak, sem a lakosoknak a göböly tartáshoz kedvek nintsen.” így szükségtelen lett a legelő kiszakasztása, helyette Zsanán barmot állítottak fel?16 1817-ben azzal az utasítással küldték ki a deputációt, hogy vegyék száma a heverő ökröket, beleértve a három esztendős tinókat is 300 darabig, melyből göbölyt lehetne állítani.277 A küldöttség arról tájékoztatta a tanácsot, hogy Balotán találtak egy olyan szabad legelő területet, amelyik „göbölynek alkalmas legelőül szolgálhatna.”278 A göbölyhöz közelálló értékű volt az ökörcsorda is. Ide csak heverőben levő öregebb jószágok mehettek, melyekkel éppen nem dolgoztak. Ezek a nyájak nagy értéket képviseltek, melyre fiatal tinókat, tavalyi rideg marhákat nem engedtek hajtani.279 Nemcsak a barmoknak, göbölyöknek jelöltek ki külön legelőt, de más jószágoknak is kedveztek. A mészárszéket mindig friss marhahússal kellett ellátni, ez benne volt az árendában. A város azzal segítette a mészárost, hogy külön vágójárást jelölt ki, vagy megengedte, hogy a gulya között járjanak a vágómarhák. 1807-ben a mészárszék-árendátorok mintegy 80 db vágómarhának kértek legelőt. Külön legelőt nem kaptak, de a tanács megengedte, hogy arra a baromra hajtsanak, amelyik nekik tetszik.280 Máskor 4-500 holdas vágómarhajárást kellett a szerződés értelmében kijelölni.281 Dózsa Mihály és Liszkai Antal szék-árendátorokat amiatt marasztalták el, hogy a vágómarhákat kurta baromként tartják. Belátta azonban a tanács, hogy „a barmoknak a vágómarhák mindennapi hajtása s zavarása nagyon veszedelmes, s amiatt több marhákban is könnyen kár esik.” Ezért megengedik, hogy az árendás esztendejük alatt 12 vágómarhát a fejőstehenek között tarthatnak.282 A nagyjószág járásán nem látták szívesen a sertésnyájakat. 1824-ben a sertés- falkákat, csürhéket kitiltották a baromjárásokról, és a vetések közül, „s azoknak a posványos, kákás helyek és ugarföldek mutattak ki állandó nyári legelőül: a Sós-tó, Simon semlyéke, Zsombos-tó, Bogárzó, Inokai-tó és Balotán a Nagy-Rét környéke.”283 Minden intézkedés ellenére a sertések szerteszéjjel legelnek - állapítják meg, - „a barom járásokban való kodorgások, a számtalan túrkálásokból tapasztaltatik.”284 Ezen a környéken volt Keresztúri István és Figúra Márton kanászának, Molnár Jánosnak a legelője, mert társával, Gatyarázi Jankóval „esztendős süldőt megöltek, a balotai homokok közt főzték meg, húsával másfél hétig éltek.” Az is kiderült a vallatáskor, hogy a húst gödörben tartották.285 145
