Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
János lövői (Borsod m.) születésű, aki a felszegi nyomási ménes mellett volt számadó csikós. Péter István uram fejős juhásza, Csurka István derecskéi (Bihar m.) származású, aki a lopott juhot a Sövényes kútnál adta át az orgazdának. Tarhos alias Varga András Baratskáról (Fejér m.) való, a kapitány nyájjuhásza volt, Görbe alias Szalai János lacházi születésű gulyásbojtár, Molnár János Kecskemétről került Keresztúri István és Figúra Márton kanászának, Szabó János nyomási csikósbojtár Tassról származott. Juhász Ádám, másképpen Mozgó Juhász szentmihályfai (Zala m.) születésű, Érsek Ferenc Szentkirályszabadján (Veszprém m.) született, itt juhászkodik. Herczeg, másként Bodor János dunavecsei (Pest m.) születésű fejősjuhász juhot lopott. Szikora Gyurka majsai származású, apjával előbb Ecseden (Pest m.) szolgált, onnan jött ide juhásznak. Oláh Jancsi kiskőrösi születésű, Pap Gergely kanásza pénzt lopott egy szabadkai göblyöstől. Görbe alias Szalai János lacházi születésű gulyásbojtárt marhalopási ügyben vallatták. Molnár János kecskeméti származású kanász a lopott malacot Gatyarázi Jankóval együtt fogyasztotta el. Tanulságos a ragadványnevek színes sora is. Ezekből mind Tálasi István mind Nagy Czirok László gazdag példatárat mutatott be.201 Az adatok mindössze csak egy évtizedet fognak át - 1752-1762 -, kriminalisztikai ügyekkel kapcsolatban fordulnak elő, tehát nem adják a szolgáló pásztorok teljes rendjét. Mégis tanulságos, hogy milyen nagy a szóródás. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a pásztorok - különösen a bojtárfélék - gyakran változtatták munkahelyüket, még tarkább a kép. Álljon itt erre két példa. Magyar Péter a Győr megyei Kajáron született. Hét esztendeje jött Szabadszállásra, ott Nagy Gergelynél egy évig béres volt, azután a gazda marhája mellett két évig bojtárkodott. „Onnan mentem Vigyázó uram marhái mellé Bójára (Bajára) ugyan búj tárnak, ott egy esztendőt töltöttem, más esztendőben pedig betyárkodtam. Hanemhogy őszre kelvén, kis Körösi szilaj ménes mellé bujtárnak szegődtem, és ott Szent György napig szolgáltam. Onnan ismét nyári munkára visszamentem Bójára, ősszel pedig Szent Miklósi szilaj ménes mellé állottam bujtárul Szt. György napig szolgálván, Szt. György naptul fogva egy eltéveledett tehennek keresésében széllyel jártam körösi barmokra, Csókásra, Bójára, Halasi pusztákra, ahol meg is fogattattam.”202 Egy másik perbe fogott pásztor ezt vallotta: „Benedek Miska a nevem, Szeged városából származandó. Igaz, hogy édes atyámat Molnár Györgynek hívták, engem miért neveztek Benedeknek, nem tudom. - Közelebb múlt nyáron Kis Asszony nap tájban jöttem Halasra Boros úr szilaj ménese mellé bujtárnak, és ott szolgáltam új esztendő napig. Újesztendőtől fogva pedig Búza Mihály úr juhászához, Varga Jánoshoz, alias Tarhoshoz állottam juhász bujtárnak”203 Nem túlzás azt állítani, hogy a pásztorkultúra éppen a résztvevők munkálkodása és mozgása következtében meglehetősen egységesült egy-egy térségben, elsősorban az Alföldön. A példák azt is bizonyítani látszanak, hogy — legalábbis bojtár korban - nem volt foglalkozási endogámia olyan értelemben, hogy valaki csak egyfajta állat őrzésére szakosodik, hanem ahol munka adódott, oda szegődött. A pásztorkodás 133
