Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
Tartottak gabonát kamarában is. Szala Mária a nótárius szolgálója a kamarából mintegy 6 szakajtónyi búzát zsákba szedett, és Borbély Gergelynénél cserélte el gesztenyéért.159 A gabonát helyi vagy vidéki malmokban őrölték lisztté. Poltyik Györgyöt, Kam- hál János szolgáját a Dunára küldték a malomba.160 Helyben is voltak száraz- és szélmalmok. Szakái Aurél nemrég számba vette a halasi szélmalmokat.161 A Rákóczi szabadságharcról szóló jegyzőkönyvi részben arról olvashatunk, hogy 1706-ban Rabutin katonái úgy elvittek, elpusztítottak mindent, hogy a „szegény férfiaknak, asszonyoknak, gyermekeknek, leánkáknak magoknak kellett az száraz malmot hajtani, és azon úgy őrölni.”162 A nyári munkacsúcsot jelentő aratáshoz és nyomtatáshoz szükséges munkaerő előteremtése az egész Alfoldön gond volt. Halason is találunk példákat a megoldására. 1758 nyarán kerületi határozatot hoznak, hogy „amelly Hellységekbül a lakosok, de kivált a betyárok nyári munkára és takarodásra kimentek, téli időre pedig a Hellységekben csavargással és minden haszon nélkül élődni vissza mennek, azok semmi munkára és haszonra nem alkalmazhatván, mint a közönséges Társaságban csak haszontalan tagok és eszközök, a Hellységekbül vissza jővén, bé ne bocsáttassanak, hanem ahol a nyári tagarodást (sic!) tették, viszont oda relegáltas- sanak.”163 1767-ben a „városunkban tartózkodó zsellérek közül némellyek, kik külömben is a Város szárnyai alatt könyörületességből élnek, és a Városban avégre tartatnának, hogy...amidőn mind a városnak mind a különös gazdáknak legnagyobb szüksége lett volna reájok, ...munka idejében a Várost elhagyni, a munkásokat szűkíteni bátorkodtak, és így sem a Városnak dolgát nem folytattyák, közönséges haszonra, sem különös gazdáknak szolgálni nem akarnak, magoknak is, vándorlások miatt illendően nem takarhatnak, szokott következni a mindennapi ragadozás.” Ezért az 1746- os jegyzőkönyvre hivatkozva, mint már akkor is élő szokásra, „hat forint betyár pénz személyektől, jószágaiktól is a fű pénz törvényes gyakorlás szerént megvétetvén, amelly hellyekre munkára kimentenek, oda igazíttassanak, hanem akiknek házaik volnának, megbecsültessenek, a városból kitiltassanak.”164 A század vége felé „ezen városba beszármazott személyek eránf ’ hoz intézkedéseket a tanács. Ennek értelmében, aki a szolgálatát elhagyja, kényszeríteni kell azt újra vállalni, ha pedig megtagadja, a városból ki kell verni.165 Erre a határozatra hivatkozva 1802-ben újra megerősíti a tanács a határozatát: „Az ollyan manualisták, akiknek sem házok, sem semmi fekvő fundusok nintsen a városban, és egész télen itt élődvén, mármost kimentek másuvá munkára, ha az publicatio után egy hét alatt vissza nem jönnek a városban való munkálkodásra, többé a városban meg nem szenvedtetnek, hanem feleségeik s gyermekeik is innen kiveretnek, s férjek után passuáltatnak.”166 Jó két héttel később újra tanács elé került az ügy. A publikáció ellenére is többen - nem törődve a tilalommal „aratás előtt vidék helyre való munkára kimenetellel” a vá125
