Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
„a gazdálkodás egyik ágának gyarapittására tartozván főképp a trágyázás, ennek utána a város istállójából kitakarodni szokott esztendőnként sok száz kocsi trágya nem a hidakra, ahol különben is a fenyőt rohasztván több kárt, mint hasznot okoz, hanem a bika ahol mellé rakásra kihordatni, s onnan minekutána megérik, a város szántóföldjére széllyel hordani és teritteni rendeltetik.”118 A 18. század közepén Halas nagy határának csak a negyed része volt művelésbe fogva, ezen elsősorban gabonaféléket termesztettek. Azonban a gyenge termések nem, vagy alig elégítették ki a lakosság kenyérgabona szükségletét, ezért rendszeresen a Bácskából vagy a Bánságból vásárolták meg a hiányzó gabonát.119 A gabonafélék alá kétszer szántottak. Az első volt az ugarolás, a második szántás a keverés. Arra is figyelmeztette a tanács a gazdákat, hogy szántáskor a más megszántott földjére vigyázzanak „szántáskor rá ne forogjon, hanem a földje végiből vagy szántat- lan hagyjon, vagy ha széles a földje, a végeit keresztül szántsa.”120 A tiltás többszöri megismétlése arra enged következtetni, hogy nemigen volt foganatja ennek az egyébként hasznos rendelkezésnek. Gyakori, hogy „az ugar szántók és keverők a dűlőt meg nem hagyván, azon föld végiben való vetést a forgással eltapodtattyák.”121 Akinek nem volt igaereje a földje megművelésére, az különböző ledolgozási formában igyekezett a munkát elvégeztetni vagy elvégezni. Orbán Susánna, Vitéz Pál hitvese 1758-ban a bodoglári pusztán lévő szántóföldjét kiadta dézma alá szántani Csapó Jánosnak, aki ugarolván azon földet a tavalyi boglyákban kárt csinált.122 Szokonya Mihály panaszt tett, hogy „Lázár István két ökreit a nyáron oly alkuval felvállalta járni (mármint dolgozni velük magának is), hogy Lázár István az eő számára 24 véka alá való búza földet kétszer megszánt, elveti, és az ökröket Szent György napig fogja tartani.” Különböző okok miatt vállalását nem teljesíthette, a teleltetés elmaradása miatt két négyökrű szekér szénát kellett adni a károsultnak.123 A vetésterület nagyságát zsákban, mérőben és vékában határozták meg. 1760- ban Boné István 3 zsákból való zabvetését a nyomási fejős tehenek a múlt nyáron megették. Mivel „soványos földben volt vetve azon zab,” a kárt 20 mérőben határozta meg a tanács.124 1770-ben „négy zsákból való őszi vetést” rögzített egy inven- tárium. Ugyanekkor 5 mérő búza vetést regisztráltak a Kúti hegyénél. Nagy Péter zsanai csősz azt kérte a tanácstól, hogy a tőle elvett 4 zsák alá való földet adja visz- sza használatra, ígérvén, hogy a benne termett gabona szalmáját a városnak fogja adni.125 A városi néhány mérő bükköny magvának a felhasználásáról is intézkedtek. Csak annyit kell elvetni, „amennyi ahány lovaknak zöldjében elegendőnek lenni gondoltatik, és amiből még jövőre is elegendő vetni való mag kikerül” - szól a tanácsi utasítás.126 Jóllehet a források a gazdák termelési gyakorlatáról csak gyéren szólnak, viszont nem lehetett nagy különbség a város gazdálkodása és a paraszti gyakorlat között, az előbbire vonatkozóan több ismeretünk van. Ezekből némi képet kaphatunk a halasi gabonatermelés 18-19. századi gyakorlatáról. 1810-ben a lakosokat a dunavecsei királyi sóhivatal sürgette, hogy Szolnokról vagy Szegedről szállítsák a sót Pestre, de 121
