Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
ménynél a helyük]”. Mindössze annyi jótanáccsal tudott a „védelmükre sietni”, hogy a jószágot egyelőre ne bocsássák ki és ne jártassák messzi a várostól, 3—4 napig lovas őrök cirkáljanak a település körül. A halasiak azonban bizonyosságot akartak, s közölték az érdeklődő kecskemétiekkel, hogy egy emberüket leküldik egy törökkel tájékozódni Zomborba, s amit megtudnak, közük velük.158 1684-ben Buda sikertelen keresztény ostroma, 1685-ben a már veszélyesen közel eső Szolnok visszavétele, 1686-ban pedig ismét Buda - ezúttal sikeres - ostroma és kivált Szeged visszavétele okozott jelentősebb hadmozgást a térségben.159 Érdekes módon az eddig ismertté vált halasi forrásanyagban nem mutatkozik jele jelentősebb pusztulásnak - bár a dunamelléki községek 1685 őszén vetőmaghiányra panaszkodtak a török hatóságoknál.160 Sőt, kifejezetten úgy tűnik, hogy a mindennapi élet a szokványos mederben folyt tovább. A magisztrátus zökkenőmentesen beszolgáltatta a török és a magyar adót (a dikát és a dézsmát is), teljesítette a rárótt külön kivetéseket, a törökök viszont aktívabbak lettek a jogszolgáltatásban, mint annak- előtte voltak.161 A valóság azonban aligha lehetett ilyen felhőtlen. Szolnok visszavételével (1685. okt. 7.) Halas az elképzelhető legelőnytelenebb helyzetbe került. Mivel Szeged és a környező kisebb várak még egy évig török kézen maradtak, Halas az egymással élethalálharcot vívó két nagyhatalom közti ütközőpontba került; mindkettő magának vindikálta és ennek megfelelően bánt vele. Hogy ez mivel járt, könnyen elképzelhetjük Kecskemét nagy tömegben ránk maradt forrásanyaga alapján.162 Maguk a halasiak így emlékeztek meg hányattatásaikról: „Midőn Hajszter generális urunk őnagysága Szolnok várát Isten csodájára megvette volna, a pogány ellenség is mindenfelől kömyülünk vala, kénszeríttettünk mennünk Kecskemét városában, megmaradásunkat reményiettük ott jobban. Újabban visszaszállván Halas városába, kecskeméti uraink is kíméletlen, minden igaz ok nélkül, erőszakkal vermes élésünket elvették, adván magok mentségére portióban, holott mi is hasonlóképpen fizettünk említett Hajszter urunk őnagyságának és az őfelsége ármádájá- nak portiót. Mely megemlített gabonabeli kárt tettek elsőben: 1) Farkas Ábrahámnak 40 mérő búzáját, 60 mérő zabját, 2) Tegzes Jánosnak 52 mérő árpáját, búzát 4 mérőt, 3) Mihály kovácsnak 80 mérő zabját, búzát 8 mérőt, 4) Kis Istvánnak 33 mérő árpáját, 5) Kaszap Mózesnek 8 mérő búzáját [tartották vissza].”163 A fenti névsor azt sejteti, hogy - feltehetőleg Szeged ostroma idejére (szept. 30-okt. 23.) - elsősorban a tehetősek kerestek menedéket Kecskeméten. Egyébként a halasi menekültek száma sem itt (1689:14), sem Nagykőrösön (1689:1) nem utal elemi erejű népmozgásra.164 Mindezek alapján nem csodálkoznánk, ha kiderülne: csupán azok húzódtak be a biztonságosabbnak tűnő Kecskemétre, akiknek sok vesztenivalójuk volt, a lakosság nagyobbik része viszont vagy a helyén maradt, vagy csupán a hadak közeledtére húzódott félre valami közeli, eldugottabb helyre. Míg a vármegye 1686. november 20. előtt felvett portajegyzéke szerint a szent- királyiak, szecsőiek és az izsákiak egyaránt Kecskeméten, a dunakesziek Tótfalun, 364
