Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
kán elmaradva - még Simándot (4.: 4064) és Szegedet (13.: 1142) is felfedezhetjük. (Ez persze megtévesztő, mert a makóiak igencsak előkelő helyet foglaltak el az 1587/88. évi „szekeresjegyzékben”, amelyben jelentős tételekkel Gyöngyös és Ráckeve, sőt - igaz, csak egy ízben - Tolna is felbukkan.)48 A fentieken túlmenőleg mindössze halvány nyomokat sikerült felkutatnunk Halas kereskedéséről, ezek viszont arra figyelmeztetnek, hogy nem lenne szerencsés abszolutizálni az érsekújvári vámjegyzék alapján kialakult benyomásokat. 1590-ben - 2 kecskeméti és 2 ráckevi társaságában - halasi Kovács György is aláírta azt a levelet, amely azok nevében, „kik az Alföldről és az pogányok birtokából barmokat hajtunk,” olyan legelő kijelölését kéri az uralkodótól Győr környékén, ahol a vásárig állataik háborgatás nélkül ellehetnek. 1593-ban egy győri gyalogos-tizedes vallotta: látta, amikor Murok Pál pozsonyi kereskedő szolgája posztót adott egy, a török területről jött, halasi embernek, aki cseh fillérrel (habeas Bohaemicos) fizetett.49 E szerény adalékok többféle kombináció kiindulópontjául szolgálhatnak. Egyfelől tanúsítják, hogy a halasiak kapcsolatai - meglehet persze, csak áttételesen - a cseh koronatartományokig terjedtek, másfelől, hogy a Bécs felé vezető utakon is joggal nyomozhatunk utánuk, hiszen Győr mintegy a császárváros előszobájának számított.50 A fentiekből elsietett lenne arra következtetni, hogy marhaszám-becslésünk elhibázott. A hódoltságból halasiak által kihajtott marhák alacsony száma semmit sem jelent, hiszen a marhakivitel láncszerűen szerveződött; a kisebb helységek által felkínált állatok jó része a forgalmat irányító nagy mezővárosok tőzséreinek kezére került, s azok nevén távozott a hódoltságból. Úgy tapasztaltuk, hogy még a szegediek is nagyobbrészt kecskeméti közvetítéssel juttatták ki - egyébként már úgyszintén gyűjtés eredményeként összeverődött - csordáikat.51 Még nagyobb joggal feltehető ez a Kecskeméthez Szegednél közelebb eső, összehasonlíthatatlanul kisebb Halas esetében. Mint ahogy aligha lehet véletlen, hogy sárközi településeket egyáltalán nem találunk az 1563/1664. évi váci hajtők között, jóllehet láttuk, hogy 1560- ban mily hatalmas mennyiségű szarvasmarhával rendelkeztek. (Persze nem feledhetjük, hogy ezek - miként Halas is - rövidebb úton is átjuttathatták állataikat a Dunántúl déli részére.) Hogy a Halas pusztáin tenyésztett szarvasmarhák átadására hol került sor, arról semmiféle adatunk nincs. A legvalószínűbb, hogy a több országos vásárral (soka- dalommal) bíró Kecskeméten, sőt nem kizárt, hogy Szegeden, amellyel a mezővárosunk a XVII. században igen élénk kereskedelmi kapcsolatban állott. Viszonylag jelentős forgalmat bonyolítottak le azonban maguk a halasi piacok és a vásár - esetleg: vásárok - is, hiszen az 1578. évi adóbecslés 800 akcse bevételre számított „piaci és vásári vámok” címén. Ez a nagyságrend azonban eleve kizárja, hogy komolyabb helyi állatkereskedéssel számoljunk. (A helyben levágott állatok után szedett „vágóhídi illeték” 422 akcsére rúgott).52 Míg Halas török terheinek alakulása - nem számítva itt a rendszeres „alkalmi” 325
