Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
E lehetőséggel - érdekes módon - a 13-14.századi írott források szórványosságával vagy éppenséggel hiányával küzdő történészeink (főként Kring Miklós és Györffy György),246 alig számoltak. Szerintük az 1279. évi kun privilégium lényegében töretlenül jogfolytonos maradt, s mint ilyen kollektív etnikai kiváltság, a legelőkelőbbek számára lassanként országos nemességet biztosított, valamint lehetőséget arra, hogy a szállás és nemzetségfők idővel magánföldesúri tulajdonjogot és hatalmat nyeljenek a jobbágyaikká süllyesztett, eredetileg szabad közkunok felett. Ennek legfőbb bizonyítékaként éppen Köncsög ispán azon halasi kunjait szokták említeni, akik a fenyegető jobbágysorssal szembeni védekezésül Becsei Töttöshöz mesterhez menekültek 1347-ben.247 Hasonló eseményként ítélik meg Kocsola fia Pétertől Losonczy István Szörényi bánhoz 1340-ben menekült kunok esetét.248 Kérdés: e kunok - ha eredetileg valóban közszabadok - a fenyegető jobbágyság elől miért menekülnek a biztos jobbágyságba? E példák sokkal inkább az eredetileg is a szállásfő magántulajdonát képező szolgarendű kunokra vonatkozhatnak, akik széles rétegét alkották a szállások népének, már a déloroszországi korszakban is. A Codex Cumanicus már többször idézett szókészlete bőséggel bizonyítja létezésüket, többé-kevésbé megvilágítva, körülhatárolva vagyonilag és társadalmilag is a fogalomkör tartalmát. {énei: ’magántulajdon’, ülés: ’osztozni’, ülüs: ’rész, javadalom’, sajyat: ’az úr része /adó/’, baj, barlu: ’gazdag’, jarly, järli: ’szegény’, bőre: ’adósság’, borely: ’adós', о fan: ’függőségbe került, elszegényedett rokon, nemzetségi tag, szolga’, evdeqi epei és quz: ’elszegényedett szolgáló asszony és lány’, tutyun, tutqiin: ’fogoly’, qul: ’rab cseléd’, qulluqci: szolgáló, qaravas: ’rab cselédlány’, kür\: ’rabszolganő’.)249 E vagyoni-társadalmi differenciálódást a mongol csapások és a hosszú vándorlás veszteségei csak tovább fokozták, hiszen a menekülés során rengetegen váltak földönfutókká, s szakadtak el eredeti törzsinemzetségi közösségüktől. Az ilyen kun menekültek túlélését, jövőjét csakis a néhány vagyonát-hatalmát, s nem utolsó sorban katonai kíséretét szerencsésen átmentő előkelőhöz való „önkéntes” csatlakozás, vagy még inkább alávetés biztosíthatta, akik már itt, a Kárpát-medencében szervezték újjá „auljaikat” (szállásaikat) és szolgáló népeiket a különböző törzsi töredékekből, egyéb csapódott elemekből.250 A függő kun társadalmi csoportok létéről - közvetve - még az 1279. évi kun törvény is tudósít, bár a benne megfogalmazott katonai kötelezettségek és a velük együttjáró kiváltságok e szürke, arctalan tömegre nem teijedtek ki.251 Róluk csupán annyit tudhatunk, hogy körükből a Kun László uralkodása idején dúló bel- háborúk kapcsán foglyul ejtett, keresztény magyar rabszolgákat a kun előkelők kötelesek voltak szabadon engedni, a külföldön rabszíjra fűzőiteket (pl. az osztrák, cseh és morva hadjáratok „termése”) viszont nem (9. pont). A kun szolga családok szökései már akkor is mindennaposak lehettek, hiszen az ilyen szökevények magyar részről való visszaadását a kun uraknak szintén előírta a törvény (12. pont: „...servis eorundem dominorum et nobilium de Comanis... ”).252 így ugyancsak bajosan képzelhető el, hogy Köncsög ispán halasi szállásáról 1347-ben először elszökők (12 216
