Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

távolabb eső, s védtelenebb városrészekről, s már csak a Halas-tó keleti partjának sávját lakták be. A Szilády utca helyén megépülő új templom és környékének leleteit (Kálvin tér) a Tabán azonos korú emlékeivel számos pontosabban nem meghatározható lelőhelyü szórvány látszik összekötni. Révész György a tó keleti partján talált pénzek sorát említi naplójában és lajstromoz gyűjteményébe: melyek közt a 16-17. századi Habsburg uralkodók és erdélyi fejedelmek veretei mellett török pénzek is előfordulnak.166 Az egy sejtűvé vált település kiterjedése tehát a 17. századra jelentősen lecsökken, kb. 90 ha-ra becsülhető. (6. kép) Ez minden bizonnyal az állandó rajtaütések veszélyéből adódó zártabb településszerkezetből adódhat (koncentrálódás), s talán az alacsonyabb lélekszámból (utóbbi nem feltétlenül igaz). E nagyságrendnél a Natkai-sziget lelőhelye nem került beszámításra, miután a jelenséget valószínűleg a 17. századi mezőváros mocsári menedékeként, refügiumaként határozhatjuk meg.

ELPUSZTULT KÖZÉPKORI FALVAK HALAS HATÁRÁBAN

Már V. Székely György fejezetével megismerkedve is nyilvánvalóvá válhatott az Olvasó számára, hogy Halas mezővárosát virágzó faluhálózat ölelte körül a középkor évszázadaiban. Ezek régészeti maradványai mind a mai napig fellelhetők a város külterületi határrészein, s a társult községek vagy szomszédos, idővel újra önállósult települések különböző pontjain. Miután rájuk vonatkozó írott források alig maradtak fenn, gyaníthatóan kutatói generációk egész sorának fog még komoly kihívást jelenteni a „névadás", vagyis a régészeti adatok konkrét írott emlékekhez kötése, a települések visszaazonosítása.

Id. Nagy Szeder István kísérelte meg először e településhálózat átfogó rekonstrukcióját, sajnos nem túl meggyőző eredménnyel.167 A vizsgált területre vonatkozó tökéletes helyismerete nem pótolhatta a bevonható írott források akkori elégtelenségét. Ebben nem csupán a 14-15. századi oklevelek szinte teljes hiánya okozott számára komoly nehézséget, hanem a törökkori források igen esetleges feltűnése is. A Halas körüli településekre vonatkozó defteranyag - mely más esetekben középkori, pusztán maradt falvak egész sorát szokta megőrizni az utókor számára - ekkor még szinte teljesen ismeretlenül lappangott a levéltárak mélyén. Tudomásul kellett venni azt is, hogy - talán a Paksi család magánbirtoklása okán - a vidék kimaradt az egri vártartomány elérhető számadáskönyveiből.168 Módszere ezért azon a hipotézisen alapult, hogy az 1680-90-es évektől rendelkezésére álló pusztanevek szinte kivétel nélkül középkori eredetűek. Vagyis nem számolt az 1566. évi és 1596. évi pusztításokkal, s főként az 1626-tól szinte teljesen kicserélődő lakossággal,169 mely sok esetben - nem ismerve az eredeti helyneveket - környezetének új neveket adott. Ezen elvét - ugyan csak érintőlegesen - a 1965-ben megjelent Kiskunhalas-monográfia szerzői is átvették.170

204